Női kézi: „Nincs mit irigyelnünk a Győrtől” – a Metz elnöke

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.22. 10:32
null
Thierry Weizmann (balra), a Metz elnöke szerint nincs miért irigykedniük a Győrre (Fotó: Imago Images)
Mint ismert, a Győri Audi ETO KC csütörtökön bejelentette, hogy a francia válogatottal friss világbajnok Hatadou Sakóval pótolja a jövő nyáron távozó Silje Solberget. A 28 éves kapus a szintén Bajnokok Ligája-szereplő Metztől teszi át székhelyét, s két év alatt ő a harmadik játékos, aki a francia csapattól Győrbe szerződik.

2023 nyarán a brazil válogatott kiválósága, Bruna de Paula érkezett Metzből a Rába-parti csapathoz, amely a következő idényre két újabb játékost igazolt a francia csapattól, hiszen a dán klasszis, Kristina Jörgensen mellett a napokban megszerezte Hatadou Sakót is.

A Metz elnöke, Thierry Weizmana klub honlapjának nyilatkozott a francia kapus távozásáról meglehetősen érdekesen: „Nagy sajnálattal és szomorúsággal értesültünk arról, hogy Hatadou a győri klubhoz távozik, amely úgy tűnik, továbbra is vonzó a játékosok számára, még akkor is, ha úgy gondolom, nincs mit irigyelnünk a Győrtől, mert az előző idényben kétszer is legyőztük, de a szurkolói, az edzője és a képzése miatt sem. Hatadout egyáltalán nem hibáztatom, megértem, hogy külföldön szeretne tapasztalatot szerezni. Sokat veszítünk emberileg és a sport szintjén is, mert ő nemcsak kivételes játékos, hanem rendkívüli ember is” – mondta a Metz elnöke.

A Győr egyébként az elmúlt évtizedben többször is igazolt a Metztől, Sakót, Jörgensent és De Paulát megelőzően Laura Glauser, Béatrice Edwige és Yvette Broch is innen igazolt az NB I-be.

Legfrissebb hírek

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
2025.08.17. 19:39

Női kézilabda: megint súlyosan megsérült az MTK kapusa

Kézilabda
2025.08.15. 11:03

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Német válogatott kézilabdázót igazolt a Metz a bajban lévő Ludwigsburgból

Kézilabda
2025.08.11. 14:52

Alicia Toublanc: Olyan, mintha hazaérkeztem volna

Kézilabda
2025.08.09. 08:21

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25
Ezek is érdekelhetik