Férfi kézi: még egy évig Lengyelországban játszik Fazekas Gergő

Vágólapra másolva!
2023.12.23. 12:45
null
Marad a Wisla Plocknál Fazekas Gergő (Fotó: Török Attila)
Még egy évig a lengyel Plocknál szerepel kölcsönben Fazekas Gergő, a Telekom Veszprém kézilabdázója.

A magyar klub szombati tájékoztatása emlékeztetett arra, hogy 2021 novemberében kötöttek négy idényre szóló megállapodást, melyet most még egy évvel kiegészített a Veszprém. Az irányító szerződése így 2027 júliusáig tart majd.

A 20 éves játékos jelenleg az ORLEN Wisla Plock csapatát erősíti kölcsönjátékosként, és sérüléséből visszatérve kiváló teljesítményt nyújt az idényben. A Bajnokok Ligájában 10 forduló után 29 gólnál tart, a lengyel bajnokságban pedig 45 találatot ért el az eddigi 17 mérkőzés alatt. A játékos és a két klub megállapodott, hogy Fazekas még egy évet Lengyelországban tölt kölcsönben, tehát a 2024/25-ös idényt is ott játssza majd le.

Az M1 aktuális csatornának elárulta: Veszprémben úgy látták, ott jövőre még nem tudna elég játéklehetőséget kapni, míg a Plocknál nagyon elégedettek a szezonbeli teljesítményével és számítottak rá.

„Egyértelmű volt, hiszen a Bajnokok Ligájában játszom, sokat játszom és érzem magamon a fejlődést, szóval szívesen maradtam.”

December elején Plockban hét góllal segítette jelenlegi csapatát a Veszprém elleni 37-30-as sikerhez a BL-ben. Mint mondta, természetesen volt benne extra motiváció, ám ezt jól tudta kezelni.

Visszatekintve elmondta: tavaly volt egy komoly sérülése, amely megakadályozta abban, hogy azt az egy évet úgy kihasználja, ahogy szerette volna. Idén viszont megkapja a játéklehetőséget, sőt, a keretben lévő sérülések miatt még több szerep hárul rá, így elégedett mindennel.

A Wisla százszázalékos mérleggel vezeti a lengyel bajnokságot, a BL-ben pedig a hatodik helyet foglalja el csoportjában.

Legfrissebb hírek

Kézilabda nélkül telik Fazekas Gergő nyara, egy új sportágba szeretett bele

Kézilabda
2025.07.04. 11:19

Lengyelországban folytatja a Fehérvártól távozó légiós – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 14:18

Kézilabda: Fazekas Gergő szerint a válogatott is profitálhat a Plock remekléséből

Kézilabda
2025.07.01. 20:00

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

Bejelentette régi-új klubja a Veszprémtől távozó klasszist

Kézilabda
2025.06.09. 13:37

Fazekas Gergő: Ez már több is volt, mint „szent háború”      

Kézilabda
2025.06.06. 10:45

Európai kézilabdaligák: Szita és Fazekas csapata ismét lengyel bajnok

Kézilabda
2025.06.04. 22:55

Európai kézilabdaligák: Vámos Petráék egy győzelemre a francia bajnoki címtől

Kézilabda
2025.05.21. 23:15
Ezek is érdekelhetik