Női kézi: hosszabbított klubjával a világ legjobbjának négyszer megválasztott átlövő

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.10. 14:49
null
Cristina Neagu marad Bukarestben (Fotó: Getty Images)
A román női kézilabda-bajnokságban éllovas és Bajnokok Ligája-szereplő CSM Bucuresti hivatalos közösségi oldalán számolt be róla, hogy egy évvel meghosszabbította klasszis balátlövője, a világ legjobb játékosának négyszer is megválasztott Cristina Neagu szerződését.

A Bukarestben nevelkedő 35 éves balátlövő Brassóban mutatkozott be a felnőtteknél, majd 2009 és 2013 között a Valceát erősítette, mellyel Bajnokok Ligája-döntőig menetelt, majd 2013 és 2017 között a montenegrói Buducsnoszt Podgorica játékosa volt, mellyel már meg is nyerte a sorozatot 2015-ben, ráadásul klasszisteljesítménnyel, hiszen ő lett a sorozat gólkirálynője is az idényben.

A 2011-ben, 2016-ban, 2018-ban és 2019-ben is a világ legjobb női kézilabdázójának megválasztott Neagu 2017-ben tért haza és lett a CSM Bucuresti játékosa, mellyel kétszer nyerte meg a román bajnokságot és a román Szuperkupát, háromszor pedig a Román Kupát.

„Izgatott vagyok, hogy a CSM Bucuresti-nél folytathatom a pályafutásom. Minden alkalommal, amikor pályára lépek, mindent beleadok, hogy segítsek a klubnak céljai elérésében. Kívánom, hogy minél több szép pillanatot szerezzünk a szurkolóknak” – mondta szerződéshosszabbításáról a vb-bronzérmes Cristina Neagu, aki egyike annak a három játékosnak, akik ezernél is több gólt szereztek a Bajnokok Ligájában, a mostani kiírásban pedig 32-nél jár a sorozatban.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Nyolc Kajdon-gól a német női élvonalban

Kézilabda
2025.02.28. 22:29

Női kézilabda BL: az Esbjerg nyerte a dán rangadót, az Odense jöhet az FTC-nek a final fourért

Kézilabda
2025.02.16. 21:20

Női kézilabda: Pásztor Noémi az idény végén elhagyja a CSM-et

Kézilabda
2025.02.14. 12:39

Faluvégi csapata legyőzte Korsósét a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2025.02.09. 18:28

A korábbi győri átlövő Bukarestben folytatja

Kézilabda
2025.02.04. 12:21

Női kézilabda BL: hihetetlen, földön fekvő játékos lőtt győztes gólt Ambros Martínék ellen – videó

Kézilabda
2025.01.26. 21:54

Európai kézilabdaligák: Pásztor négy, Korsós három gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2025.01.22. 22:47

Női kézi BL: Vámos Petra hat gólt dobott a Metzben, Szemerey Zsófi is remekelt

Kézilabda
2025.01.12. 17:50
Ezek is érdekelhetik