Női kézi BL: Ellenfél volt, de örültem Háfra Noémi góljainak – Szöllősi-Schatzl Nadine

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.10.01. 18:55
A női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 4. fordulójában a Győr 37–19-re megverte odahaza a montenegrói Buducsnosztot. A találkozó után a győriek szélsőjével, Szöllősi-Schatzl Nadine-nal beszélgettünk, és szóba került Háfra Noémi is, aki az ETO kölcsönjátékosaként a podgoricaiakat erősítette, s hosszú sérülése után két gólt is szerzett.

Szöllősi-Schatzl Nadine-nak felvetettük, hogy örömkézilabdát láttunk tőlük, de ő inkább kritikus volt.

„A második félidőben, azt gondolom, többet hibáztunk, kicsit elengedett a koncentráció. Viszont nagyon örülök, hogy tizenkilenc gólon sikerült tartanunk a Buducsnosztot, és persze nagyon örülök, hogy majdnem negyven gólt tudtunk lőni.”

Videónkban reagált arra a felvetésünkre is, hogy a bajnokságban nehezebb meccseik vannak, mint például a Mosonmagyaróvár elleni is, amikor is vereséget szenvedtek a 2. fordulóban, de azóta hosszú utat jártak be. A szélsők helyzetéről is kérdeztük, emellett a fiatal magyarokról, akik a 2. félidőben szerepet kaptak, illetve szóba kerül Háfra Noémi is, aki az ETO kölcsönjátékosaként a Buducsnosztot erősítette.

HÁFRA: ÉRZEM AZ ERŐT A LÁBAMBAN, MÁR NINCS BENNEM FÉLELEM

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR,
4.FORDULÓ
A-CSOPORT
Győri Audi ETO KC–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 37–19 (23–8)

Legfrissebb hírek

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
2025.10.23. 20:25

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Női kézilabda: átvette diplomáját a győriek holland klasszisa

Kézilabda
2025.10.16. 08:25

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Női kézi: hosszabbított másodedzőjével az ETO

Kézilabda
2025.10.13. 13:08
Ezek is érdekelhetik