Kézi: „Kirázott a hideg” – a várdai tehetség góljával vezettünk egyszer Norvégia ellen

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.10.12. 07:56
A női kézilabda Európa-kupa 1. fordulójában a magyar válogatott a debreceni Főnix Csarnokban fogadta a norvégokat. A szoros első félidőt követően a második játékrészben érvényesítették a papírformát Oftedalék és 38–31-re megnyerték a mérkőzést. A találkozó után beszélgettünk Golovon Vlagyimir szövetségi kapitány mellett Juhász Grétával is, akinek eddig két meccse és egy gólja volt a válogatottban: most lőtt négyet, az első után rövid ideig vezettünk Norvégia ellen – egyszer az egész mérkőzésen. Kuczora Csengét is megszólaltattuk, aki a második félidőben öt góljával vitte hátán a csapatot.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint reális eredmény született.

„Voltak jó teljesítmények, az első félidőben nagyon jól támadtunk, de védekezésben problémáink voltak. A második játékrész felemás volt: öt percig jól ment, aztán öt percig nem, hullámvasút volt. A félidő elején lehetett látni, hogy akár tíz feletti gólkülönbség is lehet, aztán jött egy jó öt perc, és zárkóztunk. Összességében elégedett vagyok azzal, amit most láttam a pályán.”

Videónkban beszél arról: javult-e a csapat a norvégok elleni előző meccshez képest, illetve kíváncsiak voltunk, mi kellhet ahhoz, hogy ne csak egy félidőn keresztül bírják a lányok a tempót.

A 21 éves, kisvárdai Juhász Gréta harmadszor volt válogatott, szerzett 4 gólt (ezzel 5-nél jár), az elsővel rövid ideig vezettünk Norvégia ellen – a mérkőzésen először és utoljára.

„Fantasztikus érzés volt már az is, hogy számít rám a kapitány, és itt lehetek. Ez egy hatalmas lehetőség! Nagyon örülök, hogy hozzá tudtam tenni a játékhoz, és meg tudtam mutatni magamat.”

Videónkban elmeséli, mit érzett, amikor a góljával vezetett a magyar csapat az Eb- és vb-címvédő ellen.

Kuczora Csenge ellentétes utat járt be a csapattal: az első félidőben eltűnt, a másodikban viszont vezér volt, 5 gólt szerzett.

„Az elején még bele kellett rázódnom ebbe a tempóba. A szünetben sok tanácsot kaptam, és ezek hála istennek kijöttek a második félidőben. A csapat teljesítménye kicsit ellentétes, a második félidőben nagyon sok technikai hibánk volt, sok eladott labdánk, ebből sok lerohanásgólt szereztek. Ez volt a mélypont.”

Videónkból kiderül, milyen tanácsokat kapott, illetve, hogy szerinte van-e ekkora különbség a két csapat között.

A mérkőzésről bővebben itt olvashatnak.

EHF EURÓPA-KUPA, NŐK
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 31–38 (17–19)

Debrecen, Főnix Csarnok, 4400 néző. Vezette: Duplij, Pobedrina (ukránok)
MAGYARORSZÁG:Szikora – Győri-Lukács1,KLUJBER6(4),Debreczeni-Klivinyi4,Füzi-Tóvízi2, KUCZORA 5 (1), Szöllősi-Schatzl2. Csere:Szemerey(kapus), Bordás, Márton G.1,JUHÁSZ GRÉTA4, Albek4, Pásztor N.2,Pál T., Faluvégi D.Edző:Golovin Vlagyimir
NORVÉGIA:Davidsen – N. Mörk3, SKOGRAND4(1), Brattset3, Aardahl3, REISTAD6(1), Herrem1. Csere: Nygaard (kapus), S. OFTEDAL3,INGSTAD3,Bakkerud2,T. Deila2,Solberg-Isaksen3, Arntzen1, Aune1,Hovden3.Edző:Thórir Hergeirsson
Az eredmény alakulása.5. perc:3–3.10. p.:4–6.17. p.:8–11.25. p.:15–14.29. p.:17–19.35. p.:19–24.44. p.:25–30.48.p.:25–33.48. p.:29–33.55. p.:29–37.
Kiállítások:
12, ill. 10 perc.
Hétméteresek:
6/5, ill. 4/2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik