Női kézi BL: podgoricai győzelemmel rajtolt a Bietigheim

Vágólapra másolva!
2023.09.10. 15:33
null
A Bietigheim győzött a Buducsnoszt otthonában (Fotó: eurohandball.com)
A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában a Győr és a Debrecen csoportjában a német Bietigheim 27–22-re nyert a montenegrói Buducsnoszt otthonán. A B-csoportban az Esbjerg hazai pályán 30–28-ra felülmúlta a Rapid Bucurestit.  

 

Háfra Noémi csapata, a Buducsnoszt Faluvégi Dorottya és Szikora Melinda együttesét, a Bietigheimot fogadta a női kézilabda BL A-csoportjának első fordulójában

A mérkőzés elejét sok hiba jellemezte, míg a kapusok remekeltek és ötven százaléki feletti hatékonysággal védtek az első negyedórában. A Buducsnoszt sokáig vezetett az első játékrészben, azonban Biteigheim – többek között Faluvégi Dorottya négy góljával – átvette a vezetést.

A második játékrészben a vendég német csapat hamar kiépített néhány gólos előnyt, amit a mérkőzés végéig megtartott, és 27–22-re nyert a Buducsnoszt otthonában.

A 2022 októberében térdsérülést szenvedő Háfra Noémi nem kapott lehetőséget a Buducsnosztban, ahogy Szikora Melinda sem állt be a Bietigheimba. Faluvégi Dorottya hat lövésből öt találatig jutott, így a csapata második legeredményesebb játékosa volt a hétgólos KarolinaKudlacz-Gloc mögött.

Az előző idényhez hasonlóan ezúttal is ugyanabban a csoportban szerepelt az Esbjerg és a Rapid Bucuresti. Akkor mindkétszer a hazai együttes nyert, most az első játékrész közepéig a vendégek vezettek a vendégek.

Ezt követően az Esbjerg átvette az irányítást és a hat gólos Henny Ella Reistad vezetésével 30–28-ra nyertek. A Rapid Bucuresti magyar játékosa, Korsós Dorina két kapura lövési próbálkozásból egy gólt szerzett.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Bietigheim (német) 22–27
(10–11)
Brest Bretagne (francia)–Győri Audi ETO KC 23–24 (14–16)
B-CSOPORT
Esbjerg (dán)–Rapid Bucuresti (román) 30–28
(16–12)

 

Legfrissebb hírek

Görbicz Anita a BL-győzelmekről: Az elsőt sem gondoltam volna, nemhogy hetet...

Kézilabda
10 órája

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

Óriási baklövés: a Győr döntőbeli ellenfele nem is indulhatott volna a BL aktuális kiírásában

Kézilabda
2025.06.04. 18:44

„Minden győzelem annyit ér, amennyire megünneplik” – így fogadták Győrben a BL-győztes ETO-t

Kézilabda
2025.06.02. 20:58

Per Johansson: Szeretnék új dinasztiát építeni Győrben

Kézilabda
2025.06.02. 12:01

„Az járt a fejemben, hogy ez őrület!” – ezek voltak a győriek első gondolatai a BL-győzelem pillanatában

Kézilabda
2025.06.02. 09:00

„Sokat jelent” – Brattset arról, hogy első beállóként választották meg MVP-nek

Kézilabda
2025.06.01. 21:52
Ezek is érdekelhetik