Női kézi: kenuztak, majd szabadulószobában jártak a győriek

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.03. 16:14
null
A jó hangulat garantálva van a Győri Audi ETO edzőtáborában (Fotó: gyorietokfc.hu)
A női kézilabda NB I-ben érdekelt Győri Audi ETO csapatépítő nappal dobta fel telki edzőtáborát, s ez alkalommal a kézilabdát evezőkre, illetve lakatokra cserélte – adta hírül a kisalföldi klub honlapja.

Ulrik Kirkely tanítványai a Dunakanyarban kenuztak, Dömöstől egészen Dunabogdányig.

„Nagyon hangulatos volt a kenuzás, gyönyörű helyen jártunk, minden csapattársamnak tetszett a környezet. A könnyed evezés azért egyszer átment egy kicsit versenybe is, de mindannyian tudtuk, hogy ezen a napon nem ez volt a lényeg. Megálltunk a Szentendrei-sziget csúcsánál is, hihetetlen volt a panoráma a háttérben a Visegrádi várral” – idézi a klubhonlap Fodor Csenge beszámolóját.

A kenutúrát követően a győri kézilabdázók szabadulószobában mérették meg magukat – a csapat tagjaiból kialakított négy csoport mindegyike a határidő előtt jutott ki a szobákból.

„Mozgalmas ésérdekes nap volt, hiszen teljesen más dolgokkal foglalkoztunk, mint a kézilabda. A kenuzás csodaszép helyen volt, gyönyörű a Dunakanyar. A szabadulószoba kellemes izgalmakat hozott, hiszenitt igazi csapatmunkára és együttműködésre volt szükség a résztvevőktől, csakúgy mint a pályán. Élményekkel telve, kellemesen fáradtan tértünk vissza Telkibe egy hasznos nap végén” – summázta a nap történéseit a NB I-ben címvédő alakulat vezetőedzője, Ulrik Kirkely.

Legfrissebb hírek

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
9 órája

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Az Alba Fehérvár a stabil középmezőnyt célozza meg a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.07.22. 15:08

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

Arany Rebeka: Jó érzés hazatérni a Vasashoz

Kézilabda
2025.07.20. 11:38

Női kézi: Kazai Anita mégis Mosonmagyaróvárra igazol

Kézilabda
2025.07.11. 17:54
Ezek is érdekelhetik