Női kézi: a Debrecen célja, hogy megszerezze a 6. helyet a BL-csoportkörben

Vágólapra másolva!
2023.08.29. 10:18
null
Szilágyi Zoltánék célja világos a BL-csoportkörre (Fotó: Kovács Péter)
Stabil háttérrel, ugyanazzal a névadó szponzorral vág neki a következő idénynek a Debrecen női kézilabdacsapata, amely a Bajnokok Ligájában is megméretheti magát. 

Mozgalmas év előtt áll a legutóbbi két idényben egyaránt ­bronzérmes DVSC Schaeffler. A debreceniek pályáztak a Bajnokok Ligája-szabadkártyára, és meg is kapták, így legalább 14 európai kupameccs vár rájuk. A Loki a Bajnokok Ligája A-csoportjába került a román CSM Bucuresti, a Győr, a svéd Sävehof, a francia Brest, a dán Odense, a montenegrói Buducsnoszt Podgorica és a német Bietigheim társaságában.

„Nem egyszerű csoport, nem egyszerű feladat, de pontosan tudtuk, hogy ebben a sorozatban nincs könnyű ellenfél  – mondta a debreceniek vezetőedzője, Szilágyi Zoltán. – A lényeg, hogy minden meccs ünnep legyen nekünk! A célunk, hogy megszerezzük a hatodik helyet, de ez nem lehet elvárás. Minden mérkőzésen a maximumot kell nyújtanunk, s bízom benne, hogy hazai pályán tudunk bravúrokat elérni – ha sikerül, a hatodik helyet is megcsíphetjük, ami hatalmas siker lenne!”

A DVSC új mezei (Fotó: Kis Annemarie)
A DVSC új mezei (Fotó: Kis Annemarie)

 

A német kapus, Ann-Cathrin ­Giegerich a Buducsnoszthoz szerződött, Bordás Réka a Fradiban folytatja, míg kölcsönjátékosként Szabó Nina az MTK-ban, Torda Vanessa Kisvárdán, Panyi Anna pedig Érden szerepel a következő idényben. Dunaújvárosból érkezett a horvát kapus, Gabrijela Bartulovic, az MTK-tól a jobbszélső Grosch Vivien, a svéd jobbátlövő Elinore Johansson pedig a norvég Storhamartól került a piros-fehérekhez. Bordás távozása után beállóposzton is erősíteni kellett, így szerződtették a NEKA juniorválogatott játékosát, Juhász Katát. A fiatal kézilabdázó azonban súlyos sérülést szenvedett, hosszú hónapokra kidőlt a sorból, így került képbe a holland Tamara Haggerty, akit a dán Horsenstől szerzett meg a debreceni klub.

A csapat háttere továbbra is stabil, öt új támogató csatlakozott az új idény előtt a szponzori körhöz. A klub hétfői sajtótájékoztatóján azt is bejelentették, hogy a névadó szponzor további két évig a Schaeffler Debrecen lesz.
Legfrissebb hírek

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
8 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
16 órája

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
17 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04
Ezek is érdekelhetik