Kézilabda NB I: szorosabb bajnoki csata várható a nőknél, mint a férfiaknál

Vágólapra másolva!
2023.08.30. 12:03
null
Bánhidi Bence (középen) és Ligetvári Patrik (jobbra) ebben az idényben is többször találkoznak majd, de kérdés, csapatuk ugyanakkora harcot vív-e, mint eddig (Fotó: Reuters)
A férfi kézilabda-bajnokságban a jobban erősítő Veszprémnek áll a zászló az idénynek új edzővel nekivágó Szegeddel szemben, a nőknél viszont szorosabb csata várható az ugyancsak edzőváltáson áteső két élcsapat, a Győr és a Ferencváros között.

Régen volt ilyen nagy esélye a Telekom Veszprémnek, hogy újra elhódítsa a magyar bajnoki címet a rivális OTP Bank-Pick Szeged előtt, mint az előttünk álló idényben. Elég arra gondolni, hogy a legutóbbi bajnoki aranyérmet is magabiztosan szerezte meg, a nyáron pedig erősebb lett a kerete, jobban igazolt riválisánál. A Szeged legnagyobb gondja mégsem ez lehet, hiszen az elmúlt években többször is borította a papírformát, hanem az, hogy új edzővel, az utánpótlásból érkező Kárpáti Krisztiánnal vág neki az idénynek. Mint azt a csapat legjobbja, a beálló Bánhidi Bence is mondta, egységre és összefogásra lesz szükség, de hogy tényleg így lesz-e, az első hónapokban derül ki. Ellenkező esetben tényleg könnyű dolga lesz Momir Ilics együttesének, amely bátrabban koncentrálhat a Bajnokok Ligájára.

A NEMZETI SPORT TIPPJEI
Bajnok:Veszprém
2. hely:Szeged
3–4. hely:
Tatabánya, FTC
5. hely:
Balatonfüred
6–8. hely:Csurgó, Gyöngyös, Komló
9–11. hely:
Budakalász, Dabas, NEKA
12–14. hely:
Fejér-B.Á.L., Eger, PLER

A Szegednek most már nem árt tekingetnie maga mögé is, ugyanis a Tatabánya jól erősített, ilyen kerettel a dobogó alsó fokának biztos várományosa, és mintha közelebb zárkózott volna a nagyokhoz. Az Európa-liga miatti kettős terhelés persze meghatározhatja az idényt, de ha nem sújtja akkora sérüléshullám a Tombor Csaba vezette Bányászt, mint az előző évadban, tényleg van mitől tartaniuk a Tisza-partiaknak. Ugyanakkor a Tatabányának is van oka hátranézni, ugyanis a Ferencváros játéka már az előző idényben is határozott fejlődést mutatott, Pásztor István vezetésével az együttes bizonyította, hogy helyt tud állni a hazai élvonal mellett a nemzetközi kupában is, ezzel a tapasztalattal felvértezve még erősebb ellenfél.

A feljutó együtteseknek szokás szerint nehéz dolguk lesz, a PLER edzője, Horváth Attila szerint csapata képes kiharcolni a bennmaradást. De az élvonalbeli tagságot legutóbb nehezen kiharcoló Fejér-B.Á.L. Veszprém talán úgy is nagyobb eséllyel vág neki a harcnak, hogy elveszítette egyik legjobbját, a Németországba igazoló Éles Benedeket, az Európa-ligában az elmúlt idényben szerzett tapasztalat azonban most hasznosulhat.

NS-szakértő: Zubai Szabolcs, 211-szeres válogatott kézilabdázó
Szegeden is történtek változások, de a rivális Veszprém nagyobb neveket igazolt, a kerete erősebb lett – ugyanakkor sokszor láttuk már borulni a papírformát. Tavaly az edzőkérdés is borzolta a kedélyeket Szegeden, végül Kárpáti Krisztiánt választották, aki szép eredményeket ért el az utánpótlásban, de fontos lesz, hogyan kezeli azokat a helyzeteket, amikor a nagyobb nevű játékosok hallatják a hangjukat. A másik oldalon Momir Ilicset és a vérmérsékletét jól ismerjük. Keménykezű tud lenni, ha arra van szükség, gond nélkül kirak bárkit a csapatból. Ez a két együttes kiemelkedik a magyar mezőnyből. A Tatabánya jól erősített, kérdés, a szorosabb versenynaptárból fakadó terhelést hogy bírja. A Fradi és Füred nálam egy polcon van, őket erős középmezőny követi, amelyben bármi megtörténhet. A két feljutónak, a PLER-nek és az Egernek nagyon nehéz dolga lesz, mint általában azoknak az együtteseknek, amelyek csak az utolsó pillanatban, májusban jutnak fel az élvonalba, és csak abból igazolhatnak, ami marad. Sokan ugyanis már januárban vagy márciusban megterveznek és összeállítanak egy középcsapatot. Az Éles József vezette kis Veszprémet nem féltem, most könnyebb idénye lesz, mint az előző, amikor az Európa-liga-szereplés meghatározta a teljesítményét. A tapasztalat már megvan, a játékosok jobban tudnak koncentrálni az NB I-re.
Stine Oftedal (15) és Klujber Katrin (labdával) csapatuk egyik legjobbjaként már jól ismerik egymást (Fotó: Török Attila)
Stine Oftedal (15) és Klujber Katrin (labdával) csapatuk egyik legjobbjaként már jól ismerik egymást (Fotó: Török Attila)

Két pont. Mindössze ennyi volt a különbség az előző évad befejeztével a bajnoki címét megvédő Győri Audi ETO KC és a második helyen végző FTC-Rail Cargo Hungaria között. Legutóbb, az azt megelőző két kiíráshoz képest (2021-ben az egymás elleni eredmény döntött az FTC, míg 2022-ben a jobb gólkülönbség az ETO javára), nem volt annyira szoros a verseny, ugyanis a fővárosiak a DVSC és a Mosonmagyaróvár ellen is elbuktak egy pontot, mégis azt mondhatjuk, tovább csökkent az amúgy is minimális különbség a két sztárcsapat között. Az előző évadban inkább az FTC került középpontba, amelyet a Népligetben sorozatban harmadik éve képtelen legyőzni a Győr, valamint a zöld-fehéreknek 18 év elteltével sikerült újra megvédeniük címüket a kupában, a Bajnokok Ligájában (korábban BEK) pedig harmadszor jutottak be a döntőbe, s lettek ezüstérmesek.

A NEMZETI SPORT TIPPJEI
Bajnok:Győri Audi ETO
2. hely:FTC
3–4. hely:
Debrecen, Mosonmagyaróvár
5. hely:
Vác
6–8. hely:Budaörs, MTK, Kisvárda
9–11. hely:
Fehérvár, Dunaújváros, Békéscsaba
12–14. hely:
Vasas, NEKA, Kozármisleny

A nyáron mindkét zöld-fehér együttesnél nagy változás történt, amellett, hogy néhány poszton a keretek is frissültek, dán edzők érkeztek a kispadokra: a Ferencvárosnál Martin Albertsen váltotta Elek Gábort, Győrben Ulrik Kirkely ült le Ambros Martín helyére, ami biztosan játékstílusbeli újításokat is eredményez. Az aranyért folytatott gigászi harc tehát ezúttal is borítékolható.

Az előző két kiírás bronzérmese, a DVSC Schaeffler ebbe a küzdelembe próbálhat meg beleszólni, bár nagy kérdés, Szilágyi Zoltán csapata hogyan birkózik meg a rengeteg utazással és a kettős terheléssel, ami a Bajnokok Ligája-szerepléssel jár. Ha nem figyelnek a cívisvárosban, az a bronzérembe is kerülhet, hiszen egyre jobban formálódik, egyre érettebb együttes képét mutatja a Motherson Mosonmagyaróvár…

A Lajta-partiak egyfajta választóvonalat is képezhetnek a ligában, hiszen a nyári átigazolásoknak, valamint a Siófok kizárásának köszönhetően a középmezőny még sűrűbb lett. A nemzetközi kupaszereplő Vác nyomába eredt a Budaörs és az MTK, nagy harcban lehet egymással a Kisvárda, a Fehérvár, a Dunaújváros és a Békéscsaba, míg az előző évadban papíron búcsúzó NEKA-nak, valamint a két újoncnak, a Vasasnak és a Kozármislenynek bravúrpontokat is gyűjtenie kell, ha a következő idényben is helyet akar szorítani magának az első osztályban.

NS-szakértő: Deli Rita, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes kézilabdázó
A két sztárcsapat, az ETO és a Fradi játékosállománya is változott, ráadásul mindegyikhez új, dán edző érkezett, így biztos, hogy más lesz a játékuk, ami kíváncsiságra ad okot. Habár Debrecenben is más a szemlélet, hiszen a csapat elindul a Bajnokok Ligájában, szerintem a Loki nem szól bele a bajnoki címért zajló harcba. Talán a Mosonmagyaróvár képviseli a választóvonalat az élcsapatok és a mezőny másik fele között, amely nagy csatában lehet a harmadik helyért a Lokival. Mögöttük nagyon egyformának érzem az együtteseket, mindenhol sok a fiatal kevés tapasztalattal, így az ötödik és a tizedik hely között bármi megtörténhet. A kiesőket sem lehet megjósolni, a két feljutó, a Vasas és a Kozármisleny is szeretné felvenni a versenyt a többiekkel, míg a NEKA-nak mint utánpótlás-nevelő műhelynek nem hiszem, hogy tragédia lenne, ha búcsúzna, nála ugyanis a fiatalok nevelése és megfelelő játéklehetőség garantálása a cél. Sok minden függ attól, hogy ki kapja el jobban a rajtot, ki tudja stabilizálni a játékát a hazai meccseken, és ki az, aki bravúrpontokat szerez.

A FÉRFI KÉZILABDA NB I 1. FORDULÓJÁNAK PROGRAMJA
2023. augusztus 26., szombat

Veszprém–Csurgó
2023. szeptember 1., péntek
Szeged–Gyöngyös
Pestszentlőrinc–Tatabánya
2023. szeptember 2., szombat
Budakalász–FTC
NEKA–Komló
Dabas–Veszprémi KKFT
Eger–Balatonfüred

TUDNIVALÓK
A férfi K&H Ligában induló 14 csapat változatlan versenyrendszerben és lebonyolításban küzd meg egymással, azaz 26 fordulós, oda-vissza vágós, körmérkőzéses rendszerben döntenek az alapszakaszbeli helyezésekről. A 26. fordulót követően az élen álló két együttes két győzelemig tartó döntőt vív egymással a bajnoki címért. A férfi NB I alapszakaszának tervezett utolsó játéknapja 2024. május 19., a döntő találkozóit május 20. és június 2. között rendezik. A férfi Magyar Kupa négyes döntőjét a 2024. április 13–14-i hétvégén tartják.
Tv: M4 Sport. Internet: nso.hu, mksz.hu, kezitortenelem.hu

A FÉRFI KÉZILABDA NB I ADATBANKJA!

A NŐI KÉZILABDA NB I 1. FORDULÓJÁNAK PROGRAMJA
2023. augusztus 30., szerda

Győr–Békéscsaba
2023. szeptember 1., péntek
Fehérvár–Debrecen
2023. szeptember 2., szombat
Vasas–NEKA
FTC–Dunaújváros
Budaörs–Mosonmagyaróvár
Kisvárda–MTK
Kozármisleny–Vác

TUDNIVALÓK
A női K&H Ligában induló 14 csapat változatlan versenyrendszerben és lebonyolításban küzd meg egymással, azaz 26 fordulós, oda-vissza vágós, körmérkőzéses rendszerben döntenek a helyezések sorsáról. A 26. fordulót követően az élen álló együttes lesz a bajnok. A női NB I tervezett utolsó játéknapja 2024. május 26. A női Magyar Kupa négyes döntőjét a 2024. március 9–10-i hétvégén rendezik majd.
Tv: M4 Sport. Internet: nso.hu, mksz.hu, kezitortenelem.hu

A NŐI KÉZILABDA NB I ADATBANKJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik