Férfi kézi: egy góllal kikapott a Tatabánya a Kielce elleni főpróbán

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.08.25. 19:58
null
Jól sikerült a Tatabánya főpróbája (Fotó: Koncz Márton)
A férfi kézilabda NB I legutóbbi idényében bronzérmes Tatabánya az utolsó felkészülési mérkőzésén a 2016-os Bajnokok Ligája-nyertes lengyel Kielcét fogadta. A Tatabánya hiába vezetett sokáig, a lengyel csapat végül 30–29-re nyert.

Csütörtökön a Kielce a Veszprém otthonában játszott 26–26-os döntetlent, majd másnap a BL-döntős lengyel csapat Tatabányára látogatott.

Tombor Csaba, a Tatabánya vezetőedzője a mérkőzést megelőzően elmondta, hogy a nyár folyamán szeretnének felkészülni az Európa-liga küzdelmeire.Sok volt a sérültünk, a hiányzónk a franciaországi Villeneuve d'Ascqban rendezett Horizon-kupán. Marast és Obradovicsot némiképp óvatosságból nem vittük magunkkal, ám ők teljesen bevethető állapotban vannak. Sőt, Dzsamali is játékra alkalmas” – fogalmazott a Tatabánya vezetőedzője. Josip Peric irányító azonban rásérült korábbi sérülésére, így nem lépett pályára a Kielce ellen.

A félházas meccsen jól kezdett a Tatabánya, a félidő közepén már ötgólos előnye is volt a Kielce ellen. A lengyeleknél a beállójátékot lehet kiemelni, míg a Tatabányától a remekül védő Székely Mártont, végül 19–14-es hazai előnnyel mentek szünetre a csapatok.

A második játékrész is hasonló játékot mutatott. Kapusposzton beállít Bartucz László, aki a felé szálló első hét lövésből ötöt is védett. Habár volt hét gól is a két együttes között, három perccel a vége előtt egyenlített a Kielce. A lengyel csapat végül jobban bírta a hajrát és egy góllal, 30–29-re legyőzte a Tatabányát.

KÉZILABDA
FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mol Tatabánya KC–Barlinek Industria Kielce (lengyel) 29–30
(19–14)

Legfrissebb hírek

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

A Szeged meglepetésre kikapott Balatonfüreden

Kézilabda
2025.02.22. 20:15

A Tatabánya hazai pályán 15 góllal kikapott a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2025.02.18. 20:18

A Tatabánya kikapott a NEKA-tól; simán nyert a Szeged a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.02.15. 20:44

Kitart a Misleny és a Barcika lendülete a végéig, vagy a Vasas és a Várda lesz a két feljutó?

Labdarúgó NB II
2025.02.08. 09:03

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10
Ezek is érdekelhetik