Női kézi: Ulrik Kirkely stabilan játszó, győztes csapatot akar építeni Győrben

– Hogyan került kapcsolatba a kézilabdával, miért ezt a sportágat választotta?
– Még nagyon fiatalon, öt-hat éves koromban kezdtem a kézilabdát Dániában, egy kis helyi klubban. Akkoriban fociztam, tollaslabdáztam és teniszeztem is, a kezdetektől fogva imádtam a sportokat, de aztán végül a kézilabda lett a nyerő. Már az elején úgy éreztem, hogy a csapatsportágak különlegesek, jobban érdekelnek, mint az egyéniek, mert azokban egységet kellett formálnunk, illetve azok taktikai része kifejezetten megfogott.

– Mi az, amit ebben az egészben megszeretett, ami a mai napig motiválja?
– Nálam mindig az erős csapategység kialakítása élvezte, és élvezi a mai napig a prioritást. Egy topcsapatnál mindig fontos a megfelelő stabilitás megteremtése, ezt pedig a leghatékonyabban a csapategységen keresztül lehet elérni. Ha ez sikerül, utána jönnek a jó eredmények.

– Játékosként a Tvedben és a GOG-ben játszott, majd nevelőegyesületénél játékos-edzőként fejezte be az aktív sportolói pályafutását. Amikor abbahagyta a játékot, egyértelmű volt, hogy edzőként folytatja, vagy szóba került esetleg, hogy a civil életben próbál szerencsét?
– Dániában nincs túl sok profi edző, mert a civil szférában kell pénzt keresni, teljes állást vállalni, és emellett edzősködni. Évekig csináltam ezt én is, aztán amikor megszületett a gyermekünk, el kellett döntenem, hogyan oldjam meg ezt a helyzetet. Akkor úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy egy hétköznapi teljes állásra váltok, így rövid ideig elhagytam a kézilabdát, és a nyomdaiparban dolgoztam. Az első megbízatásomat profi edzőként aztán 2009-ben, Bahrein szövetségi kapitányaként kaptam.

– Hogy került a Közel-Keletre, Bahreinbe és Szaúd-Arábiába, majd Dánia után Japánba?
– Ez jó hosszú történet. A mai napig nem tudom, honnan kapták meg az elérhetőségemet a bahreini szövetségben, de két fantasztikus évet töltöttem Bahreinben, majd egy évet Szaúd-Arábiában. Nagyszerű élmény volt a Közel-Keleten élni, tele fantasztikus emberekkel, akik hatalmas szenvedéllyel viseltetnek a sportok iránt. Mindig nyitott fejjel és szívvel érkeztem más országokba és kézilabda-kultúrákba. Tudtam, azt várják tőlem, hogy átadjam a kézilabdatudásomat, másrészt viszont én is rengeteget kaptam tőlük, nagyon sok tapasztalatot szereztem. Három évet töltöttem ezután a dán női válogatottnál másodedzőként, aztán közel hat évig Japánban éltem, ahol hazai pályán játszottunk a világbajnokságon, majd a tokiói olimpián. Ezekből rendkívüli tapasztalatokat szereztem. A Közel- és a Távol-Kelet között hatalmas különbségek vannak, de mindegyik sokat tett hozzá a személyiségemhez.

– A sok nemzetközi tapasztalatot, amit ott megszerzett, nyilván azóta is hasznosítja. Ha ki kellene emelni néhány dolgot, amit Ázsiában elsajátított, miket említene?
– Nagyon keményen dolgoznak, és a szenvedély, amellyel sportolnak, teljesen más. Amit a válogatott mérkőzéseken tapasztaltam a Közel-Keleten, hogy mekkora odaadással vannak a hazájukért, teljesen lenyűgözött. A japánok is dolgosak, emellett nagyon fegyelmezettek. Ez egy olyan kulcskérdés volt, amelyet más szemszögből is meg kellett nekik világítani, hogy nyugodtabban játsszanak. Hiszen nem irányíthatunk mindig mindent, vannak ellenfelek a pályán, játékvezetők, amelyekre nincs hatásunk.

– Korábban csak férfiakat edzett. Nem bánta meg, hogy aztán 2012-ben a női szakágra váltott?
– Különbözőek vagyunk, persze, hogy éles váltás volt, de jó értelemben véve. Nagyon élveztem a munkát a férficsapataimnál, természetesnek éreztem az egészet, ám mikor Jan Pytlick, a dán női válogatott korábbi kapitánya, közeli barátom felkért a másodedzőjének, nem estem kétségbe. Kihívásként éltem meg ezt a váltást, de egyben nagy lehetőségként is tekintettem rá, egy újfajta kézilabda megteremtésére.

– Hogyan került Győrbe, mi motiválta, mikor elfogadta ezt az új kihívást?
– Amikor az ETO megkeresett, hogy szeretnék, ha hozzájuk szerződnék, egy álmom vált valóra, nagy lehetőséget kaptam. Az elejétől kezdve azt éreztem az egyeztetések alatt, hogy hasonlóak a céljaink és a kézilabdáról alkotott képünk. Nemcsak a győzelmet tartjuk fontosnak, hanem az oda vezető utat is.

– Két hete érkezett Magyarországra. Volt már lehetősége kicsit körülnézni a városban?
– Igen, természetesen. Gyönyörű város, tele kedves emberekkel. Már többen is megállítottak az utcán, üdvözöltek, és sok sikert kívántak. Kezdem magam otthonosan érezni, a klub mindent jól megszervezett, így most már leginkább csak arra koncentrálok, amiért itt vagyok, ez pedig a csapat.

– A magyar nyelvvel és konyhával hogy áll? Szereti a fűszeres ételeket?
– Annyira nem fűszeresek az ételeik, de imádom a leveseiket. Azt már felfedeztem, hogy a magyarok is szeretik a leveseket, akárcsak én, szóval, hogy úgy fogalmazzak, ez illik a konyhai terveimbe. Ami a nyelvet illeti, tisztában vagyok vele, hogy rendkívül nehéz, és azt is biztosra veszem, hogy sosem fogok tudni folyékonyan magyarul, azt viszont megígérhetem, hogy mindent megteszek, hogy legalább néhány mondatot megtanuljak. Mivel elég soknemzetiségű a csapat, a megbeszéléseket szerencsére angolul tartjuk.

– Odensében sikeres csapatot állított össze, amely a BL-ben is rendre jól szerepelt, többnyire dán játékosokkal. Mire lenne ahhoz szükség, hogy ez Győrben is működjön magyar kézilabdázókkal? Várható esetleg, hogy idővel több magyart építenek be a keretbe?
– Sosem szabad abba a hibába esni, hogy valamit megpróbálunk egy az egyben átemelni egy másik országból, kultúrából a sajátunkba, ezt nem lehet másolni. Odensében erős, stabil csapatunk volt, amire nagyon büszke vagyok. Hasonlóan egységes együttest szeretnék kialakítani Győrben is. Odensében sem érdekelt, Győrben sem foglalkozom vele, hogy melyik játékosom honnan jött. Az is rendben van, ha sok magyar játékos van, az is, ha kevesebb. Számomra most az a legfontosabb, hogy győztes csapatot alakítsak ki, aztán meglátjuk, hogyan alakul, több vagy kevesebb magyar lesz-e a keretben.

– Szakmailag milyen játékfilozófiát képvisel? Mik a hangsúlyos játékelemek az Ulrik Kirkely által elképzelt ETO-nál?
– Két alapelképzelésem van. Az egyik egy olyan erős csapat, amely a védekezésben is irányít, amely ellen a riválisoknak a legjobbjukat kell nyújtaniuk. Ha már a védekezésről beszélünk, fontos megemlíteni a kontratámadásokat és a gyors befejezéseket is, hiszen a megfelelően kemény védekezéssel teremtünk magunknak jó lehetőséget ezekben a lerohanásos helyzetekben. Ezt a két elemet kiemelten fontosnak tartom, de a köztük lévő egyensúlyt is meg kell találni. Emellett fontos az olyan stílusú támadójáték kialakítása is, amelyben olyan helyzeteket teremtünk, ahol a játékosok egyéni képességeiből hozzuk ki a legjobbat.

– Már találkozott a játékosokkal, egy hete dolgozik együtt velük. Mi az első benyomása, milyen ez a mostani keret?
– Először is szeretném megjegyezni, hogy számomra rendkívül fontosak a körülmények, a stáb és a menedzsment pedig fantasztikus munkát végzett. Nagyon profi az egész közeg, ami megnyugtat. A játékosok többségével korábban ellenfélként már találkoztam, így a képességeikről már van egy bizonyos képem, mindazonáltal az egyéniségek megismeréséhez még kell egy kis idő.

– Az ETO 2019 óta nem nyert BL-t, sőt hazai porondon is csak egy-egy trófeát szerez évente. Képes lehet a mostani gárda túllépni ezen és visszahódítani a bajnoki cím mellé legalább az egyik kupát?
– Minden csapat arról beszél, hogy trófeákat szeretne nyerni, de ezek csak szavak, üres frázisok. Nekem az a fontos, hogyan csináljuk ezt meg, hogyan teremtsünk olyan környezetet, amelyben a játékosoknak megvan a megfelelő önbizalmuk, hogy valóban beszélhessünk ezekről, amikor eljutunk odáig. Akkor úgy gondolom, olyan csapatunk lesz, amely elhiszi magáról, hogy csak a legjobb teljesítményt nyújtva győzheti le őt az ellenfél. Még idő kell hozzá, hogy a lányok is megértsék, amit szeretnék, de biztos vagyok benne, hogy az idény végi célokat tekintve a kupák megszerzése lesz a célunk.