Férfi kézilabda El: a Tatabánya a csoportkörben kezdi meg a szereplését

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 11:48
null
A bajnoki bronzérmes Tatabánya a csoportkörben kezdi meg a szereplését az Európa-ligában (Fotó: Mol Tatabánya)
A férfi kézilabda Európa-ligában érdekelt Tatabánya a csoportkörben kezdi meg a szereplését, míg az Európa-kupában induló FTC a második körben csatlakozik a versengéshez a nemzetközi kupákban. 

Az Európa-ligába 37 csapat nevezett, melyek közül 27 automatikusan a csoportkörbe került, míg a maradék tíz selejtezni fog a fennmaradó 5 helyért –olvasható az EHF honlapján.

Az indulók között ott van a címvédő Füchse Berlin, illetve az előző idény döntőse, a Granollers – a spanyolok azonban kénytelenek selejtezőt játszani, ahogy a Rhein-Neckar Löwen is. A Mol Tatabánya ellenben a csoportkörben kezdi meg a szereplését, mint ahogy a Bartók Donátot soraiban tudó Kadetten Schaffhausen, a Rosta Miklóst foglalkoztató Dinamo Bucuresti, továbbá Lukács Péter új klubja, az Elverum, és a Palasics Kristófot szerződtető Logrono is.

Az idei kiírás szerint a csoportokból az első két helyezett jut a középdöntőbe, ahol újabb csoportkör vár a résztvevőkre. Innen az első helyezettek automatikusan bejutnak a negyeddöntőbe, míg a második és a harmadik helyezettek játszanak a nyolcba kerülésért.

AzEurópa-kupábanérdekelt Ferencváros a 2. körben csatlakozik majd a versengéshez, míg a magyar élvonalban ötödik helyezett Balatonfüred a nevezések alapján nem indul. A harmadik számú nemzetközi kupasorozatba 76 csapat nevezett, ebből 24 lesz érdekelt már az első körben, innen tizenketten jutnak tovább a 64-es főtáblára. A lebonyolítás egyenes kiesés rendszerben zajlik.

Mindkét magyar együttes októberben kezdi meg szereplését a nemzetközi kupákban.

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
16 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
21 órája

A visszavágón is fölényes győzelmet aratott a Balatonfüred a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
2025.09.07. 19:23

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48
Ezek is érdekelhetik