Női kézi: kifosztották Rómában a DVSC játékosainak buszát

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.15. 15:17
null
Kifosztották Rómában a DVSC játékosainak buszát (Fotó: dvsckezilabda.hu)
Fényes nappal törték fel a DVSC-Schaeffler női kézilabdacsapatának négy játékosa által használt kisbuszt Rómában, az elkövetők pedig mindent elvittek, ami mozdítható – közölte honlapján a klub.

 

A klub tájékoztatása szerint négy játékos indult el közös nyaralásra a Salernói-öbölben található Amalfi városába, ám a kézilabdázók tettek egy rövid római kitérőt, leparkoltak a belváros közelében, ahonnan metróval mentek tovább az „Örök város” nevezetességei felé.

A kézilabdázók a kisbuszhoz visszaérve látták meg, hogy járművüket feltörték, a vezetőülés felőli ajtóról pedig lefeszítették a kilincset, s az elkövetők az összes csomagot elvitték.

Az ellopott bőröndökben ruhák, műszaki cikkek, iratok és készpénz volt, a kár több millió forintos, de a kézilabdázók kötöttek biztosítást, így a biztosító várhatóan megtéríti a kárt.

„Játékosaink a helyi rendőrséghez fordultak, ám az egyenruhások nem voltak túl segítőkészek, nem is akarták befogadni a feljelentést. Végül kétnapos procedúra után egy helyi ügyvéd segítségével tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen. A gépjárművet sikerült megjavíttatni, de a lányok úgy döntöttek, hogy a mindezek után nem folytatják útjukat, elindultak hazafelé” – közölte a dvsckezilabda.hu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik