Kézilabda: Az NB I-ben nem fogok dolgozni a következő évben – Elek Gábor

Vágólapra másolva!
2023.06.08. 21:05
null
(Fotó: Magyar Nemzet / Mirkó István)
Elek Gábor, aki a Ferencváros női kézilabdacsapatával búcsúzásként Bajnokok Ligája-ezüstérmes lett vasárnap, egy ideig nem megy korábbi együttese mérkőzéseire, és bár a kézilabdától nem tud és nem is akar elszakadni, magyar élvonalbeli csapatnál nem vállal majd szerepet a következő idényben.

 

Egyebek mellett erről beszélt az M4 Sportnak nyilatkozva az 52 éves edző, akinek a kapcsolata a Ferencváros női kézilabdacsapatával 2008-ban kezdődött és a hétvégén, a BL budapesti négyes döntőjével ért véget.

Másfél évtized alatt két magyar bajnoki címet, három Magyar Kupa-diadalt aratott együttesével, emellett két aranyérmet gyűjtött be a KEK-ben, és most először a Bajnokok Ligája Final Fourjába vezette a csapatot.

„Körülbelül úgy fogom kezelni a Ferencvárost, (…) mint ahogy a válogatottat, amikor leköszöntem onnan. Tehát, hogy egy évig nem mentem ki mérkőzésre. Egy év után, vagy másfél év után Szlovéniában voltam először válogatott mérkőzésen. Ott is próbáltam kellően háttérben lenni. És igazából győzelmek után egy gratulálok és maximum ennyi” – mondta Elek Gábor.

Hozzátette, a Ferencváros részéről nem érkezett megkeresés más munkakör betöltésére, és úgy érzi, ez így helyes. A kézilabdától ugyanakkor – amely, mint fogalmazott, örök szerelme – nem tud és nem is akar elszakadni a jövőben. Az viszont biztos, hogy a következő idényben magyar élvonalbeli csapatnál nem vállal majd szerepet.

„Megállni nem bírok és nem is tudok, de nyilván egy jóval visszafogottabb munkakört keresek magamnak. Vannak lehetőségeim, vannak puhatolózások, de még korai erről beszélni. Egy biztos, hogy a magyar NB I-ben nem fogok dolgozni a következő évben, és nem is vágyom rá most” – hangsúlyozta.

A pihenésre és a családjára szeretne koncentrálni, és bár az FTC mérkőzéseit egy ideig nem látogatja majd, egy dolgot kiemelt: „Az utódom a Ferencváros része lesz. És aki a Fradinak szurkol, az neki is szurkoljon. Én is ezt fogom tenni.”

Az Elek Gáborral készült interjú hosszabb változata az M4 Sporton vasárnap este a Sport7-ben, valamint hétfőn a Kézilabda Magazinban lesz látható.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
36 perce

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
13 órája

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
16 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
18 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 21:09
Ezek is érdekelhetik