Férfi kézi: nem hibázott, így német bajnok a Kiel

Vágólapra másolva!
2023.06.11. 18:25
null
A THW Kiel a 23. bajnoki címét szerezte (Fotó: Getty Images)
Nem hibázott a Göppingen vendégeként és az utolsó, 34. fordulóban elért 34–27-es győzelmével a THW Kiel megnyerte a német élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságot (Bundesliga).

 

Sokáig fej fej mellett versengett három csapat a Bundesligában, hiszen a rekordbajnok THW Kiel és a címvédő Magdeburg mellett a Füchse Berlin minimális különbséggel tartotta a lépést, ám a fővárosiak a Stuttgart, a Bergischer HC, majd a Göppingen és a Lemgo elleni vereségeikkel kiszálltak a versenyfutásból.

A Magdeburg régóta kétpontos hátrányban volt a Kielhez képest, de ha a rekordbajnok hibázott volna, a tavalyi győztes pontszámban beérte volna riválisát.

Mivel a Filip Jícha által irányított Kiel nem tette meg ezt a szívességet, az utolsó fordulóban dőlt el az aranyérem sorsa.

A Kiel azonban nem bízta a véletlenre göppingeni vendégjátékát, s már az első félidőben magabiztos előnyt szerzett, melyet meg is tartott és 34–27-es győzelmével története 23. bajnoki címét szerezte, annak ellenére, hogy közben a Magdeburg 35–30-ra nyert a Wetzlar otthonában.

 

ÍGY SZEREPELTEK LÉGIÓSAINK
Hanusz Egon, a TVB Stuttgart magyar válogatott irányítója négy gólt szerzett csapata Hannover-Burgdorftól elszenvedett 34–31-es veresége alkalmával, az idényt pedig 34 mérkőzésen szerzett 98 góllal fejezte be, csapata 14. lett a 18 csapatos bajnokságban.
Tóth Rajmond csapata, a Frigoríficos del Morrazo kettős győzelemmel nyerte meg az osztályozót a spanyol bajnokságban a Trops Málaga BM ellen, vagyis bennmaradt az élvonalban. Csütörtökön idegenben 24–20-ra, vasárnap házigazdaként 32–26-ra nyert a Morazzo, a magyar irányító egyik meccsen sem talált a hálóba.
A Szerb Kupa döntőjének visszavágóján Dörnyei Borisz és a magyar válogatott Sunajko Stefan csapata házigazdaként 31–30-ra legyőzte a bajnok és Európa-kupa-címvédő RK Vojvodinát, de a trófeát az újvidéki együttes nyerte 58–53-as összesítéssel. A visszavágón Sunajko négy gólt lőtt.
Legfrissebb hírek

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
5 órája

A BL-győztes Magdeburg legyőzésével döntőt játszhat a Veszprém a klub-vb-n!

Kézilabda
2025.09.30. 17:55

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Harmadik meccsét is megnyerte a Magdeburg a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.25. 22:28
Ezek is érdekelhetik