Ambros Martín: Edzőként kudarcot vallottam, de nem bántam meg, hogy visszatértem Győrbe

– Jól láttam, hogy ajándékkal lepte meg a csarnokban dolgozókat?
– Igen, az évek során rengeteget segítettek nekem és a csapatnak, mindig lesték a kívánságainkat, úgy éreztem, ez a legkevesebb, amivel viszonozhatom a kedvességüket – kezdte a Nemzeti Sportnak adott búcsúinterjúját Ambros Martín, aki először 2012 és 2018 között, majd utóbb 2021 májusa óta irányította a Győri Audi ETO-t.

– Mi hiányzott ahhoz, hogy a csapat újra megnyerje a Bajnokok Ligája négyes döntőjét?
– Magunkban keresem a hibát, nem voltunk kellően kiegyensúlyozottak. Az elődöntőben csak a második félidőben, míg a bronzmeccsen az elsőben játszottunk azon a szinten, amely a végső győzelemhez szükséges, ez pedig kevés. El kell ismernem, hogy a Vipers tavaly és idén is egyértelműen jobb volt, a legnagyobb fejtörést annak a megfejtése okozza, miért nem tudtunk mi is hasonlóan teljesíteni. Pedig az elmúlt idényben elvesztett döntő után mindent megtettünk, hogy korrigáljuk az ott látott hiányosságokat, ám úgy tűnik, nem volt elég. Azt érzem, edzőként kudarcot vallottam.

– Mire céloz?
– Amikor elvállaltam, hogy visszatérek Győrbe, újra a legmagasabb célokat tűztük ki a csapat elé, de nem sikerült teljesítenem őket. Nemcsak arra gondolok, hogy minden sorozatban az élen szerettünk volna zárni, hanem közben a valaha látott legjobb kézilabdát szerettük volna játszani. Egyértelmű, hogy a norvég csapat ilyen szempontból is előttünk járt mindkét évben. Ki fogom kérni tapasztalt edzőkollégák véleményét az idei elődöntőről, hogyan látták, mi történt az első félidőben – a Vipers volt ellenállhatatlan vagy inkább mi blokkoltunk le a visszarendeződés során. Egyszerűen nem tudtuk megállítani a lerohanásaikat, rendre gyorsan és könnyedén válaszolni tudtak a góljainkra.

MÉG KUTATJA A VIPERS SIKERÉNEK TITKÁT

– Mit csinált mindenkinél jobban a Vipers az utóbbi években, amivel sorozatban háromszor is élen zárt a BL-ben?
– Magam is erre keresem a választ. Az biztos, hogy több játékosuk is a tudása legjavát nyújtotta, még a fiatalabbak is, így aztán roppant nehéz dolgunk volt. Talán át tudták adni a klubnál mindenkinek a skandinávokra jellemző mentalitást – felszabadultan játszottak, és kihozták magukból a legjobbat. Kívülről úgy tűnt, mindenféle félelem, görcs és kétség nélkül léptek pályára, minden labdáért küzdöttek, nem zavarta meg őket, ha gólt kaptak, egyből reagálni tudtak. Mi is képesek vagyunk hasonló játékra, ám nem tudtuk mindezt hatvan percen át csinálni, csak az elődöntő második felében, amikor már szinte elment a hajó.

– Mit szólt hozzá, hogy a hazai rivális Ferencváros egészen a döntőig menetelt?
– Ezért is különleges a sport, hogy ilyenek megtörténhetnek. Talán még nem volt olyan csapat, amely ennyi vereséggel eljutott volna a fináléig. Újra bebizonyosodott, a lényeg, hogy a kieséses szakasztól kezdve hogyan teljesítesz. Az FTC a metzi negyeddöntős visszavágón valószínűleg nyomás nélkül játszott, pedig addig a franciák tűntek a legerősebbnek a mezőnyben. A riválisunk fejlődését látva még értékesebb a sorozatban elért két bajnoki címünk, azonban ezzel nem tudok megelégedni. Azért jöttem vissza, hogy újra megnyerjük a BL-t, erre tettem ígéretet a szurkolóknak, és nem sikerült.

– Az efölött érzett csalódottság mindent felülír?
– Nehéz elfogadni, hogy a Vipers ezúttal is fölénk kerekedett, bár az is igaz, hogy az elmúlt évben elbukott döntő talán még fájóbb pont. Amikor a mostani elődöntőben domináltak, sokkal jobbak játszottak nálunk, amikor nekünk volt jobb időszakunk, nem volt akkora a fölényünk, hogy fordítsunk. Nem mondhatjuk, hogy nem tettünk meg mindent, nem készültünk volna fel a legjobb tudásunk szerint. Minden világos volt a tervünkben, fizikailag is készen álltunk, mégsem sikerült – sokszor ilyen a sportolók élete.

AZ EGÓJA MIATT IS VÁLLALTA EL ÚJRA A GYŐRI KISPADOT

– Tavaly úgy látta, az érzelmek túlságosan elragadták a játékosait a final fouron. Most is hasonlóról lehetett szó?
– Nem hinném. Két évvel ezelőtt a négyes döntő előtt csatlakoztam, akkor szintén az elődöntő nem sikerült, a bronzmeccsen már jobban ment. Elképzelhető, hogy a klub, a szurkolók, a közvélemény és a játékosok saját magukkal szemben támasztott elvárása bénítóan hat a fontos pillanatokban. Célokra szükség van az élet minden területén, azonban itt szinte mindig kötelező a győzelem, ha elmarad, azt nem hagyják szó nélkül. Minden pillanatban érezni lehet a levegőben ezt a nyomást. A csapatra is átragad, hogy a vereség senkinek nem elfogadható. Korábban hozzászokhattunk a sikerekhez, ha most nem jönnek az eredmények, rosszul érezzük magunkat. Míg sokan elégedettek lennének hasonló idény után, mi nem lehetünk azok, a klub történelme is arra sarkall minket, hogy mindig a legmagasabbra törjünk.

– Megbánta volna, hogy visszatért korábbi sikerei helyszínére, és másodszor is elvállalta a Győri ETO irányítását?
– Az életben gyakran megesik, hogy a második fejezet már nem olyan jó, mint az első, az esetemben is így történt. Ezzel együtt egy pillanatra sem gondolom, rossz döntést hoztam azzal, hogy újra leültem a győri kispadra. A segítségemet kérték, és mindenki tudja, hogy az ETO hívására nem tudok nemet mondani. Akkoriban erősen hajlottam rá, hogy befejezem a munkát a női kézilabdázásban, és szerencsét próbálok a férfiszakágban, azonban nem akartam rossz szájízzel abbahagyni. Utólag belátom, nem kellett volna Oroszországba igazolnom. Az egóm miatt is vállaltam az újabb győri munkát, meg akartam mutatni magamnak, nem volt fair, ahogy velem bántak az oroszok.

– Mennyire vált be a Raphaëlle Tervellel való közös munka?Az idény előtt elárulta nekünk, először adott szabad kezet a segítőjének.
– Ez az év csak megerősített benne, hogy csodálatos szakember, jól illeszkedett a csapatunkba, ott segített, ahol tudott. Friss gondolatokkal érkezett, új lendületet adott nekünk. Tudom, hogy ő sem elégedett, amiért nem sikerült megvalósítanunk, amire készültünk, ám a beletett munkája elvitathatatlan.

– Azt ígérte, a csapat visszatér a masszív védekezéshez, a fontos meccseken azonban nem mindig sikerült megvalósítani. Miért?
– Nehéz ezzel vitába szállni, amikor huszonhárom gólt kapsz egy BL-elődöntőben egy félidő alatt...Pedig valóban azzal a céllal indítottuk az évet, hogy újra a kemény védekezés lesz a játékunk alapja. Nem mentegetőzésképpen, de el kell mondanom, hogy a védők egyre nehezebb helyzetben vannak. Felgyorsult a játék, az öt egyes védekezést már elő sem lehet venni, mert az ellenfél egyből hét mezőnyjátékosra vált. Sokan látszólag inkább feladják a védekezést, és csak a lőtt gólokra koncentrálnak. Valamit tenniük kell azoknak az edzőknek, akik hozzám hasonlóan vallják, hogy a védekezéssel lehet kupákat nyerni. A többiek előtt kell járnunk gondolkodásban, ki kell találnunk valami újat, amely a megváltozott körülmények között is hatásos lehet. Az Odense ellen jól megoldottuk a védekezést hét mezőnyjátékossal szemben, a Vipers gyors játékával viszont nem tudtunk mit kezdeni.

MOTIVÁLJA, HOGY VISSZATÉRHET A GYÖKEREKHEZ

– A nyártól spanyol női kapitányként folytatja. Ezek szerint félretette azt a vágyát, hogy a férfiszakágban is maradandót alkosson?
– Játékosként sosem adatott meg, hogy nagy tornán képviseljem a hazámat, az olimpiai szereplés kiharcolása különösen motivál. Ez a két tényező sokat nyomott a latban, régi álmomat valósíthatom meg. Különleges érzés kerített hatalmába, amikor a bemutatásomkor kezembe foghattam a nemzeti csapat dresszét. Örülök, hogy visszatérhetek a gyökerekhez és újra építkezhetek, segíthetek néhány tehetséges spanyol játékosnak kiteljesedni, mint annak idején az Itxakónál. Azért nem tettem le arról, hogy egyszer a férfiaknál is szerencsét próbáljak, ám az igazat megvallva, most nem kaptam a szakágból ajánlatot.

– Érdekes párhuzam, hogy Elek Gábor is most távozik a Ferencvárostól, és Juan Carlos Pastor szintén önnel egy időben hagyja abba a munkát Szegeden.
– Nagyon nehéz ennyi időn keresztül egy csapatot irányítani. Nekem sem ment, hiába volt fantasztikus csapatom, amellyel szállítottuk a sikereket. Csapatsportokban a ciklusokban hiszek, hat év után úgy voltam vele, inkább én megyek el, mintsem hogy a játékosokat cseréljük le. Folyamatos megújulás nélkül nehéz fenntartani a motivációs szintet és az egyenletesen magas teljesítményt.

– Végezetül hogyan látja az ETO jövőjét? A szakmai stáb mellett a játékoskeretben is lesznek változások, még ha a csapat magja együtt is marad a következő idényben.
– Nem számít, ki az edző, kik alkotják a keretet, mert a klub mindig is a csúcsra fog törni, egyszerűen a génjeibe van kódolva. Nekünk van a legjobb szurkolótáborunk, megőrülnek a kézilabdázásért és a csapatért. Ez a legfőbb fegyverünk, ők mindig itt lesznek, és amíg így van, az együttes mindig a legmagasabb célokért fog küzdeni. A szurkolók biztosan csalódottak voltak az elvesztett kupadöntő és BL-elődöntő után, mégis sokan eljöttek a hétfői évzáróra, és támogatásukról biztosítottak minket. Sajnálom, hogy nem tudtam nekik újra elhozni a BL-trófeát, az irántuk érzett megbecsülésem és szeretetem azonban mindig velem lesz, azt sohasem fogom elfelejteni.