Női kézi BL: elkerülték egymást a magyar klubok az elődöntőben

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.09. 17:42
null
Ezúttal az elődöntőben találkozik a Vipers és a Győr (Fotó: Török Attila, archív)
Budapesten, a Sport1 televízió stúdiójában sorsolták ki a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő elődöntőjének párosítását. A Győri Audi ETO KC a címvédő Vipers Kristiansanddal, az FTC-Rail Cargo Hungaria az Esbjerggel találkozik.

 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ (Budapest, MVM Dome)
ELŐDÖNTŐ (JÚNIUS 3.)

15.15: Győri Audi ETO–Vipers Kristiansand (norvég)
18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán)
HELYOSZTÓK (JÚNIUS 4.)

15.15: bronzmérkőzés
18.00: döntő

Tavaly a döntőben találkozott, idén az elődöntőben csap össze a Győri Audi ETO KC a Vipers Kristiansanddal. A budapesti sorsoláson már két húzás után kiderült, nem lesz színmagyar elődöntő, mivel Predrag Boskovicsnak, az EHF alelnökének a keze által előbb a kisalföldiek az első, majd a IX. kerületiek a második elődöntőbe kerültek. A második körben a Győr kapta meg először ellenfelét, a címvédő Viperst, így már egyértelmű volt, hogy az FTC a Nora Mörkkel felálló Esbjerggel csak össze a fináléba jutásért.

Az elődöntőket június harmadikán, a bronzmérkőzést és a döntőt június negyedikén rendezik meg a budapesti MVM Dome-ban.

A sorsoláson minden csapatot egy-egy játékos képviselt. A Győr játékosa, Sandra Toft elmondta, nehéz meccsre számít, a Vipers kétszeres bajnok, ugyanakkor szerinte Ambros Martín tudja, hogyan kell felvenni a harcot a norvég csapat ellen.

Jamina Roberts, a Vipers kézilabdázója kiemelte, hogy a final fourban csak kiváló csapatok vannak, és bárkit kaptak volna, nem lett volna könnyű. Felelevenítette azt is, hogy az előző idényben, még a Sävehof színeiben nagyon kikaptak a kisalföldiektől.

Nora Mörk, az Esbjerg átlövője már tapasztalt játékos a négyes döntőben, leginkább a hangulatot várja: „Nagyszerű élmény lesz a Ferencváros ellen játszani telt ház előtt. Kiszámíthatatlanok, és ha jó formában lesznek, akkor nagyom nehéz meccs vár ránk.”

Az FTC játékosa, Emily Bölk élvezi, hogy ellenfelük papíron esélyesebb: „Mi vagyunk az esélytelenebbek. Élvezni akarjuk a játékot és a csodálatos hangulatot. Ha úgy fel tudunk készülni, ahogyan a negyeddöntő visszavágójára, akkor ismét meglepetést okozhatunk.”

A Ferencváros korábban hatszor találkozott leendő dán ellenfelével, a mérlege két győzelem, egy döntetlen és három vereség. A győriek szintén hatszor találkoztak a Vipersszel a BL-ben, négyszer nyertek, de a legutóbbi két alkalommal vesztesként hagyták el a pályát.

A budapestiek negyedikként jutottak tovább az A-csoportból, amelyet a Vipers nyert meg. A Győr másodikként egyből a negyeddöntőbe jutott, szorosan mögötte végzett az Esbjerg. A kieséses szakaszban az FTC először a Buducsnosztot, majd drámai fordításának köszönhetően a Metzet búcsúztatta, míg az ETO kettős győzelemmel jutott túl az Odensén.


 

Legfrissebb hírek

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
10 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
12 órája

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40

Hazai győzelemmel kezdte a női kézi BL-t a Gloria Bistrita

Kézilabda
2025.09.06. 18:11

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54
Ezek is érdekelhetik