Női kézi NB I: szinte minden játékos és a stáb is távozik Siófokról – hivatalos

Mint megírtuk, a Balaton-partiaktól több meghatározó játékos távozik, hiszen nyártól Debreczeni-Klivinyi Kinga Budaörsön, Tamara Mavsar korábbi klubjánál, a Krim Ljubljanánál, Such Nelli pedig Vácon folytatja, ám a klub most számolt be a csapat jövőjéről.
„Az elmúlt hetekben számos tényezőt figyelembe kellett vennünk döntéseink meghozatalához. Célunk a siófoki kézilabda fenntartható működtetése. A klub infrastruktúrájának üzemeltetéséhez, az utánpótlásunk működéséhez és a klubban dolgozó emberek biztonságos megélhetéséhez át kell csoportosítanunk az erőforrásainkat.
A gazdasági stabilitás megteremtésének érdekében a jelenlegi játékoskeret nagy részével közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Wald Kíra, Lapos Laura és Herczeg Lili továbbra is klubunk kötelékében marad. Az előttünk álló időszakban utánpótlásunkra és a magyar játékosokra szeretnénk támaszkodni. A jövő évi keret és a szakmai stáb kialakítása jelenleg is zajlik.
Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben nagyszerű lehetőség előtt állnak a saját nevelésű fiatalok. Az elmúlt években eredményorientált célokat tűztünk ki felnőttcsapatunk elé, a következő időszakban másban kell megtalálnunk a motivációnkat. Amennyiben pár év alatt sikerül újra stabil alapokra helyezni a klubot, abban az esetben megint beszélhetünk arról, hogy lépésről lépésre visszakerüljünk a magyar élvonal felsőházába. Büszkék vagyunk arra, amit az elmúlt tíz évben elértünk. Azért dolgozunk, hogy visszahozzuk az emberek lelkesedését a siófoki kézilabda iránt” – olvasható aFodor János ügyvezető nevével fémjelzett siófoki közleményben.
Mint megírtuk, Debreczeni-Klivinyi Kinga a Siófok Alba Fehérvár elleni 28–28-as döntetlenje után arról beszélt az M4 Sportnak, hogy nagyon nehéz helyzetben van a csapat, akinek pedig szerződése volt a következő idényre, annak megszűnt a kontraktusa.
| 1. Győr | 23 | 22 | – | 1 | 750–514 | +236 | 44 |
| 2. FTC | 22 | 19 | 2 | 1 | 716–526 | +190 | 40 |
| 3. Mosonmagyaróvár | 22 | 15 | 2 | 5 | 676–577 | +99 | 32 |
| 4. Debrecen | 22 | 14 | 3 | 5 | 631–553 | +78 | 31 |
| 5. Siófok | 22 | 9 | 4 | 9 | 601–589 | +12 | 22 |
| 6. MTK | 22 | 9 | 3 | 10 | 602–580 | +22 | 21 |
| 7. Fehérvár | 20 | 9 | 3 | 8 | 505–538 | –33 | 21 |
| 8. Vác | 21 | 9 | 2 | 10 | 555–554 | +1 | 20 |
| 9. Dunaújváros | 23 | 8 | 3 | 12 | 570–667 | –97 | 19 |
| 10. Kisvárda | 21 | 8 | – | 13 | 492–551 | –59 | 16 |
| 11. Budaörs | 22 | 6 | 3 | 13 | 525–613 | –88 | 15 |
| 12. Békéscsaba | 22 | 6 | – | 16 | 540–643 | –103 | 12 |
| 13. NEKA | 22 | 3 | 1 | 18 | 519–623 | –104 | 7 |
| 14. Érd | 22 | 3 | – | 19 | 530–684 | –154 | 6 |








