Férfi kézilabda Eb: mindhárom csoportmérkőzésünket este játsszuk

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 12:52
null
Este játszanak a mieink (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar férfi kézilabda-válogatott Montenegró ellen kezdi majd szereplését a januári, németországi Európa-bajnokságon.

 

Az európai szövetség honlapjának keddi tájékoztatása szerint a magyar csapat január 12-én játszik Montenegróval a müncheni C-csoportban, majd két nappal később Szerbiával, 16-án pedig Izlanddal találkozik. Mindhárom csoportmérkőzés 20.30-kor kezdődik, a középdöntőbe az első két helyezett jut.

Továbbjutás esetén a magyarok Kölnben szerepelnének a középdöntőben, és ott rendezik az elődöntőket, majd a helyosztókat is.

Ez lesz a 16. férfi kontinenstorna, és a 14., amelyen a magyar válogatott is részt vesz. Eddigi legjobb eredménye az 1998-as hatodik helyezés, a legrosszabb pedig a legutóbbi, tavaly januári 15. hely.

KÉZILABDA
2024-ES FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG
SORSOLÁS (Düsseldorf)
A-CSOPORT (Berlin)
Németország
Franciaország
Észak-Macedónia
Svájc

B-CSOPORT (Mannheim)
Spanyolország
Ausztria
Horvátország
Románia

C-CSOPORT (München)
Izland
MAGYARORSZÁG
Szerbia
Montenegró

D-CSOPORT (Berlin)
Norvégia
Szlovénia
Lengyelország
Feröer

E-CSOPORT (Mannheim)
Svédország
Hollandia
Bosznia-Hercegovina
Grúzia

F-CSOPORT (München)
Dánia
Portugália
Csehország
Görögország

*A német–svájci nyitó meccset Düsseldorfban rendezik

A magyar válogatott csoportmérkőzései
Január 12., péntek
20.30: Magyarország–Montenegró
Január 14., vasárnap
20.30: Magyarország–Szerbia
Január 16., kedd
20.30: Magyarország–Izland

Legfrissebb hírek

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
6 órája

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Lékai Máté befejezi pályafutását a válogatottban – hivatalos

Kézilabda
2025.09.03. 12:05

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Chema Rodríguez: A fiatalok közül már ősszel föltűnhetnek néhányan a válogatott összetartásokon

Kézilabda
2025.08.19. 13:04
Ezek is érdekelhetik