Férfi kézi: Németországban folytatja a Veszprém magyar válogatottja

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.10. 12:10
null
Sipos Adrián 2025-ig írt alá a Melsungenhez (Fotó: MT Melsungen/Fb)
A német élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban (Bundesliga) jelenleg 10. helyen álló Melsungen hivatalos honlapján számolt be róla, hogy nyártól a csapatnál folytatja pályafutását a Telekom Veszprémtől távozó magyar válogatott beálló, Sipos Adrián.

 

 

Sipos Adrián lehetséges Németországba szerződéséről a Handball-World kézilabdás szaklap értesülései alapján már korábban beszámoltunk, miután a 33 éves beálló nem tudott megállapodni a folytatásról a Veszprémmel.

A Melsungen honlapján kitért rá, hogy a 198 centiméter magas Sipos pótolja a sérülés miatt visszavonuló Finn Lemkét.

„Sajnos Finn-nek sérülése miatt be kellett fejeznie pályafutását. Sipos Adrián személyében viszont olyan játékost találtunk, aki be tudja tölteni a védelem vezérének szerepkörét. Sipos az elmúlt években a Bajnokok Ligájában és a magyar válogatottban megmutatta, hogy képes a legmagasabb szinten kézilabdázni. Ahhoz, hogy a Bundesligában versenyképesek legyünk, ilyen profi játékosokra van szükségünk” – mondta a Melsungent irányító Roberto García Parrondo, aki 2013 és 2016 között a Pick Szeged, a következő idényben a Budakalász játékosa volt, a német csapatot 2021 óta irányítja.

„A Melsungen ambiciózus klub, ambiciózus célokkal és ezért szeretnék keményen is dolgozni” – mondta a 2025-ig aláíró Sipos Adrián, aki már németül is tanul.

„Nagyon örülök, hogy ilyen csapathoz igazolhatok, mert bár nem szerepelhet a Bajnokok Ligájában, de a Bundesliga a világ egyik legerősebb bajnoksága, és heti rendszerességgel BL-szintű mérkőzéseket játszhatok” – nyilatkozta már az M1 aktuális csatornán Sipos.

Hozzátette, voltak itthonról is ajánlatai, és voltak beszélgetései BL csapatokkal, de utóbbiakkal nem jutottak el a megegyezésig. Elmondása szerint Parrondo személye maximálisan befolyásolta a döntéshozatalban, mert amikor az elmúlt években spanyol rendszerben dolgozott, az mindig a javára vált.

Új együttesében is védekezésben számítanak majd rá, a következő szezonban pedig az európai kupaszereplést érő hely megszerzése lesz a céljuk. Sipos hangsúlyozta, hogy a mai napig nagyon szeret Veszprémben játszani, és minél több éremmel szeretne távozni a klubtól.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

Története során először német bajnok a Füchse Berlin férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.06.08. 16:52

A Flensburgé az arany; Imre Bencéék Sipos Adriánékat felülmúlva bronzérmesek az Európa-ligában

Kézilabda
2025.05.25. 19:36

A Flensburg és a Montpellier játssza a férfi kézilabda El-döntőt

Kézilabda
2025.05.24. 20:03

Férfi kézilabda: a nyártól magyar kapuspárossal állhat fel a Melsungen

Kézilabda
2025.05.21. 09:24

Bartucz László a német élvonalba igazolhat

Kézilabda
2025.05.11. 12:33

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond négy gólja a spanyol élvonalban

Kézilabda
2025.05.04. 22:07

Sipos Adrián és Imre Bence akár az Európa-liga döntőjében is összecsaphat

Kézilabda
2025.04.30. 18:17
Ezek is érdekelhetik