Női kézi NB I: elnapolta a visszavonulást a klasszis irányító

Vágólapra másolva!
2023.04.27. 14:59
null
Pálos-Bognár Barbara hosszabbított Budaörsön (Fotó: budaorshandball.hu)
Meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, s elnapolta a visszavonulást a női kézilabda NB I-ben szereplő Budaörs korábbi válogatott irányítója, Pálos-Bognár Barbara, s az ő maradásával lett teljes a csapat kerete a következő idényre – tudatta honlapján Buday Dániel együttese.

 

A 35 éves, Győrben nevelkedő irányító a Rába-partiakkal kétszer nyert bajnokságot, kétszer pedig ezüstérmes lett, majd a 2007–2008-as idényt a dán Aalborgnál töltötte, ahonnan Debrecenbe tért vissza, s a hajdúságiakkal kétszer is második lett az NB I-ben. Pálos-Bognár 2011-ben igazolt Érdre, melyet négy évig erősített, mielőtt újra légiósnak állt, s a Viborg játékosa lett. Az irányító viszont egy évvel később ismét hazatért és a Budaörs szerződtette őt, s a csapatot azóta erősíti.

„Már tavaly is úgy készültem, hogy a mostani lesz az utolsó idényem, így értelemszerűen most is alaposan körbejártam a hosszabbítás kérdéskörét. Nehéz kiszállni, főleg úgy, hogy nem egy átmeneti szünetről, hanem a pályafutásom lezárásáról beszélünk. Egyelőre még nem érzem azt, hogy hátráltatnám a csapatot, így nehéz lenne elhagyni a hajót. A klubváltás gondolata igazából fel sem merült bennem, Budaörsön vagyok itthon, itt van még feladatom. A helyemen vagyok, a tapasztalatommal igyekszem minél többet magamra vállalni a pályán és azon kívül is. Apró lépésekben építkezünk, de a feljutás éve óta kijelenthetjük, hogy eddig folyamatos volt a fejlődés. Ma már van némi respektünk a pályán, számolnak velünk, készülnek ránk. Az igazolásokon is azt látom, hogy ismét erősödünk, olyan játékosok érkeznek, akik lökhetnek még egyet a szekéren. Szeretném, ha a jövőben még inkább a középmezőny csapatait erősítenénk. Azon leszek, hogy stabil, jó teljesítménnyel járuljak hozzá mindehhez. Sosem szeretettem egy helyben toporogni, még eggyel magasabbra kell helyeznünk azt a bizonyos lécet” – mondta Pálos-Bognár Barbara klubja honlapján.

A Pest vármegyei csapatnak Pálos-Bognárral lett teljes a kerete a következő idényre, hiszen korábban a kapus Vártok Ramóna és három átlövő, Szekerczés Luca, Schneider Éva, illetve Hudák Emma, valamint a beálló Lilia Gorilszka is hosszabbított, mellettük pedig Mosonmagyaróvárról érkezik a kapuba Mistina Kitty, a belső posztokra pedig Siófokról Debreczeni-Klivinyi Kinga, míg legutóbb a juniorválogatott Szabó Annát és a strandkézilabdában is jeleskedő Uhrin Lilit szerezték meg Buday Dánielék a Nemzeti Kézilabda Akadémiától. Rajtuk kívül pedig Szabó-Májer Krisztina, Vártok Tamara, Gergely-Zsigmond Vivien, Bánfai Virág, Mlinkó Zsófia, Szabadfi Ágnes, Nagy Lívia és Tóth Melinda is érvényes szerződéssel rendelkezik.

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert az Esztergom, megszerezte első győzelmét a Kisvárda

Kézilabda
5 órája

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

Női kézilabda NB I: nyeretlen maradt a Budaörs és a Dunaújváros is

Kézilabda
2025.09.27. 19:38

Bukovszky Anna a DVSC elleni vereség után: Nem szabad eltemetni magunkat

Kézilabda
2025.09.25. 11:51

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29

A kézilabda-szövetség eljárást indított a Mosonmagyaróvár–Győri ETO meccsen történtek miatt

Kézilabda
2025.09.15. 13:27
Ezek is érdekelhetik