Női kézi BL: a Vipers már az első meccs után nem hagyott sok kérdést Korsósék ellen

Vágólapra másolva!
2023.04.30. 15:41
null
Vjahireva a második félidőben indult be igazán (Fotó: vipers.no)
A címvédő norvég Vipers Kristiansand esélyeshez méltóan hat góllal nyert a Rapid Bucuresti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ezzel közel került az újabb final fouros szerepléshez. Az Esbjerg négygólos előnyt szerzett a CSM elleni bukaresti visszavágóra.

 

A Kim Rasmussen irányította Rapid már az első félidőben sem tudta megállítani a Vipers rohamait, a norvégok szinte megerőltetés nélkül lőhették a góljaikat, és már a szünetre hattal elléptek. Pedig ekkor még csak Marketá Jerábková hozta a tőle elvárhatót, a második játékrészben aztán az irányítóban és a bal oldalon is feltűnő Anna Vjahireva is belelendült, és hét találatával végül az orosz klasszis lett a meccs legeredményesebb játékosa.

A román kulcsjátékosok közül Orlane Kanor és Estavana Polman sem villogott, de az egész meccs képe úgy alakult, hogy abban nem volt benne a jobb eredmény a Rapidtól, amely először kapott ki a BL-ben hazai környezetben. A bukarestiek magyar válogatott balszélsője, Korsós Dorina egyetlen kapura lövését gólra váltotta.

A dániai mérkőzésen jobban kezdtek a bukarestiek, többször is vezettek két góllal, aztán 3–5-öt követően zsinórban négy Esbjerg-gól következett, és onnantól a hazaiak kezében volt az irányítás. A szünetben néggyel vezetett Nora Mörk csapata, sőt a második félidőben volt hétgólos előnye is (25–18), azonban Emilie Arntzen vezérletével a román csapat kezelhetővé tette a különbséget – más kérdés, hogy a négygólos hátrány ledolgozása sem ígérkezik gyerekjátéknak.

A két párharc visszavágóját jövő szombaton rendezik. A négyes döntőre június 3-4-én a budapesti MVM Dome-ban kerül sor.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Rapid Bucuresti (román)–Vipers Kristiansand (norvég) 25–31
(12–18)
Ld: Grozav 5, ill. Vjahireva 7, Jerábková 6
Esbjerg (dán)–CSM Bucuresti (román) 32–28 (17–13)
Ld:
Mörk 8, Ingstad 6, Reistad 5, ill. Arntzen 10, Neagu 7, Dembélé Pavlovic 5

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–METZ HANDBALL (francia) 26–32 (13–15)
ODENSE HANDBOLD (dán)–GYŐRI AUDI ETO KC 27–29 (17–12)

NŐI EURÓPA-KUPA
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Atlético Guardes (spanyol)–Antalya Konyaalti (török) 23–17
(15–10)
A visszavágó május 7-én lesz.

Legfrissebb hírek

Görbicz Anita a BL-győzelmekről: Az elsőt sem gondoltam volna, nemhogy hetet...

Kézilabda
8 órája

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

Óriási baklövés: a Győr döntőbeli ellenfele nem is indulhatott volna a BL aktuális kiírásában

Kézilabda
2025.06.04. 18:44

Pálinger Katalin: Örömteli, hogy a BL-négyes döntő neve összeforrt Budapesttel

Kézilabda
2025.06.03. 14:58

„Minden győzelem annyit ér, amennyire megünneplik” – így fogadták Győrben a BL-győztes ETO-t

Kézilabda
2025.06.02. 20:58

Per Johansson: Szeretnék új dinasztiát építeni Győrben

Kézilabda
2025.06.02. 12:01

„Az járt a fejemben, hogy ez őrület!” – ezek voltak a győriek első gondolatai a BL-győzelem pillanatában

Kézilabda
2025.06.02. 09:00
Ezek is érdekelhetik