Női kézi: Fehérvárról igazolt balátlövőt az Érd

Vágólapra másolva!
2023.03.10. 10:53
null
Gerháth Kincső az idény végéig kölcsönbe Érdre került (Fotó: handballerd.hu)
A női kézilabda NB I-ben utolsó előtti helyen álló Érd hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a 2022–2023-as idény végéig kölcsönvette az Alba Fehérvár KC balátlövőjét, Gerháth Kincsőt.

A pályafutását Győrben kezdő játékos az utánpótlásból kiöregedve a több játéklehetőség reményében igazolt Fehérvárra, ahol első évében meghívták a juniorválogatottba is, azóta pedig már negyedik évét tapossa az élvonalban, s eddig 119 gólt szerzett.

„A családban mindenki sportolt, így kézenfekvő volt nekem is, hogy elkezdjem. Szeretek kézilabdázni, ez a munkám, ez a munkám és egyben ki is kapcsol. Természetesen vannak nehezebb pontok edzésen is, de ezekből tudunk építkezni. Erősségemnek tartom az átlövést és a beállóval való játékot. Védekezésben pedig szeretnék előrébb lépni, hármas és kettes védőként is szeretném megállni a helyem” – mondta új klubja honlapján Gerháth Kincső.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 18 17 1 582–408 +174 34
2. FTC 16 14 2 529–379 +150 30
3. Debrecen 16 10 2 4 467–414 +53 22
4. Vác 15 9 2 4 412–383 +29 20
5. Mosonmagyaróvár 15 8 2 5 448–405 +43 18
6. MTK 16 6 2 8 453–454 –1 14
7. Fehérvár 15 6 2 7 375–416 –41 14
8. Siófok 14 6 1 7 369–375 –6 13
9. Kisvárda 16 6 10 366–407 –41 12
10. Budaörs 16 5 2 9 387–449 –62 12
11. Dunaújváros 16 5 2 9 408–471 –63 12
12. Békéscsaba 16 5 11 399–462 –63 10
13. Érd 16 3 13 391–492 –101 6
14. NEKA151113348–419–71 3
Legfrissebb hírek

Egyenlített hazai pályán a Sopron, hosszabbítás után nyerte a párharcot a DEAC

Kosárlabda
12 órája

Olasz átlövővel erősített a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
21 órája

Női kézi NB I: két új igazolás bejelentésére készül a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.05.06. 09:39

Az FTC 46 gólig jutott, a Győr Vácon nyert az egymás elleni szuperrangadó előtt

Kézilabda
2025.05.03. 19:31

Előnyben a DEAC és a Körmend a legjobb négyről lecsúszott csapatok párharcaiban

Kosárlabda
2025.05.02. 19:54

Női kézi NB I: az MTK csak 18 percig tudta tartani a lépést a Fehérvárral

Kézilabda
2025.05.02. 19:31

Női kézi NB I: meghosszabbította szerződését a szombathelyiek egyik legjobbja – hivatalos

Kézilabda
2025.05.02. 18:07

A ZTE, a Paks és a Falco is ott van az elődöntőben

Kosárlabda
2025.04.28. 20:04
Ezek is érdekelhetik