Női kézi BL: leendő edzőjén keresztül vezet a Győr útja a final fourba

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.03.25. 19:33
null
Ulrik Kirkely először ellenfélként találkozik a győri játékosokkal Forrás: europamester.dk)
A nő kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján az Odense 30–30-as döntetlent játszott otthon a Storhamarral, és ezzel összesítésben nyolcgólos különbséggel megnyerve a párharcot bejutott a nyolc közé. A negyeddöntőben a Győrrel játszik a final fourba jutásért.

 

A párbaj magyar szempontból kétszeresen is fontos volt, hiszen pontosan lehetett tudni, hogy az innen továbbjutó játszhat a Győri Audi ETO KC-vel a negyeddöntőben. Másrészt az Odense edzője Ulrik Kirkely, aki éppen a győriek kispadját veszi át nyáron Ambros Martíntól.

Az első meccset az Odense megnyerte nyolc góllal idegenben, így nagy csodának kellett volna történnie, hogy a dán együttes hazai pályán búcsúzzon a sorozattól.

A Storhamar nem adta könnyen magát, többször is megszerezte a vezetést, ráadásul a szünetben háromgólos előnyre tett szert. A második játékrészben négygólosra is megnőtt a különbség, ám ekkor az Odense összekapta magát, gyorsan ledolgozta a hátrányát, és innentől csak az volt kérdés, hogy ki nyeri meg a visszavágót. A továbbjutás végleg eldőlt a második félidő közepére.

A vége 30–30 lett, némi megingástól eltekintve az Odense továbbjutása nem forgott veszélyben, 60–52-es összesítéssel jutott be a legjobb nyolc közé. Az Odensében Bo van Wetering és Rikke Iversen is hat gólt dobott, míg a vendégeknél Anniken Obaidli volt a legeredményesebb kereken tíz találattal.

A Győr–Odense negyeddöntő első meccsét április 29-én vagy 30-án játsszák Dániában, míg a visszavágóra május 6-án vagy 7-én kerül sor Győrben.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, RÁJÁTSZÁS
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Odense (dán)–Storhamar (norvég) 30–30
(13–16)
Továbbjutó: az Odense 60–52-es összesítéssel.

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
21 órája

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
Tegnap, 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46
Ezek is érdekelhetik