Férfi kézi MK: a Veszprém és a Szeged is négyes döntős

Vágólapra másolva!
2023.03.16. 19:32
null
Manuel Strlek és a Veszprém szélsői remekeltek, az „Építők” könnyed győzelemmel négyes döntős (Fotó: Pesthy Márton/Veszprém Megyei Napló)
Kialakult az április 8-án és 9-én Győrben rendezendő férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye, hiszen a Csurgót búcsúztató Tatabánya és a NEKA-t kiejtő Dabas után a Fejér-B.Á.L. Veszprémet legyőző OTP Bank-Pick Szeged és a He-Do B. Braun Gyöngyöst felülmúló Telekom Veszprém is bejutott a sorozat elődöntőjébe.

Az előző évi NB I-es bajnokság első két helyezettje, a címvédő Szeged és az ezüstérmes Veszprém csak most csatlakozott a Magyar Kupa küzdelmeihez.

A Tisza-partiak nem kezdtek jól hazai pályán a Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen, amely hamar 4–2-re ellépett, ám Rosta Miklós góljával a 15. percben már a Szeged vezetett 11–5-re, de a félidőig csökkent a hátránya. 19–16

Juan Carlos Pastor együttese a fordulás után ritmust váltott és Bogdan Radivojevics vezérletével 41–28-as győzelemmel jutott négyes döntőbe.

A Gyöngyös a korábbi válogatott Varsandán Milán góljának köszönhetően a 10. percben még 10–6-ra vezetett Veszprémben, de a Telekom ezt követően átvette a mérkőzés irányítását és a szünetben már 22–14-es előnyben volt.

A hazaiak a térfélcsere után fokozták a tempót és Bjarki Már Elísson vezérletével tovább növelték a különbséget, végül 43–30-as győzelmet aratva jutottak a legjobb négy közé.

KÉZILABDA
MAGYAR KUPA, FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ
OTP Bank-Pick Szeged–Fejér-B.Á.L. Veszprém 41–28 (19–16)
Legjobb dobók:
Radivojevics 8, Frimmel 5, ill. Gál D. 6, Fercsik 4, Éles Zs. 4
Telekom Veszprém–He-Do B. Braun Gyöngyös 43–30 (22–14)
Ld.:
Elísson 6, Vajlupav 6, Marguc 5, Strlek 5, ill. Potisk 10, Varsandán 7

KORÁBBAN
Dabas KC–HSA NEKA 23–20
(9–8)
Mol Tatabánya KC–Csurgói KK 34–23 (15–10)

A férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét április 8-án és 9-én rendezik Győrben.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi MK: győzelemmel távoztak a hevesiek Békésről

Kézilabda
11 órája

Férfi kézi NB I: a Tatabánya elvette a Szeged veretlenségét

Kézilabda
2025.09.28. 20:07

Férfi kézilabda NB I: hazai pályán nyert a Budakalász, a Gyöngyös és a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2025.09.27. 20:26

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Barcelonába igazol a Szeged izlandi irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2025.09.18. 10:08

Nem volt kérdés: magabiztosan nyert a Szeged Dániában a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.17. 20:23
Ezek is érdekelhetik