Női kézilabda: eldőlt Schatzl Nadine jövője a Győrnél

Vágólapra másolva!
2023.01.23. 16:10
null
Schatzl Nadine (Fotó: Dömötör Csaba)
„Biztosan Győrben játszik a következő idényben is Schatzl Nadine. Szélsőnk kontraktusában szerepelt egy opció mindkét fél számára a 2023–24-es kiírásra vonatkozóan, de mivel közös szándék volt a folytatást illetően, így ezt a passzust most érvénytelenítették a felek” – olvasható a Győri Audi ETO közleményében.

 

Schatzl Nadine 2020 novemberében hároméves szerződést írt alá a Győrrel, mely tartalmazott egy opciót mindkét fél részére a harmadik év, azaz a 2023–24-es idényt illetően, azonban a vezetése kezdeményezte a játékos felé az opció eltörlését.

„A Nadine szerződésében lévő opció nem egyedi, a sportágban gyakran szerepel a dokumentumokban, főleg a hosszabb időtartamú kontraktusok esetében. Nadine szereplése részünkről egyáltalán nem volt kérdéses jövőre, ezért is kezdeményeztük jóval a határidő lejárta előtt az opció lehetőségének eltörlését. Örülök, hogy ő is ugyanígy gondolkodott, és örömmel jelentem be, hogy biztosan a Győri Audi ETO színeiben szerepel a következő idényben is” – idézte Endrődi Pétert, a Győri ETO Kft. ügyvezetőjét a klub honlapja.

„Nem kellett sokat gondolkodni a klubvezetés megkeresése után, gyakorlatilag egyből azt mondtam, hogy persze, folytassuk, hiszen én sem kívántam élni a szerződésben lévő lehetőséggel. Győrben jól érzem magam, nagyon jó csapat van, és tudom, hogy a tervek is kimagaslóak a következő idény tekintetében. Szeretek Győrben kézilabdázni, és örülök, hogy jövőre is ETO-játékos leszek. Most azonban a jelenre fókuszálok, a lányokkal minden fronton komoly céljaink vannak, és szeretnénk őket közösen megvalósítani” – mondta Schatzl Nadine.

Schatzl Nadine 29 éves, négyszeres magyar bajnok, 2011-ben, 2012-ben, valamint 2022-ben a Győri Audi ETO KC csapatával hódította el a címet. A Magyar Kupát háromszor (2011, 2012, 2017) nyerte meg. A Bajnokok Ligájában 2012 után 2022-ben is ezüstérmet szerzett csapatunk színeiben. 2019-ben Magyarország legjobb női kézilabdázójának választották meg. Győrbe való visszatérése óta 63 tétmérkőzésen lépett pályára az Audi ETO zöld-fehér mezében, ezeken a találkozókon pedig 155 gólt szerezett.

Legfrissebb hírek

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
5 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
Tegnap, 15:13

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik