Női kézi NB I: az idény végén légiósnak áll a válogatott irányító

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 13:24
null
Pál Tamara az idény végén légiósnak áll (Fotó: Cseh Péter)
A női kézilabda NB I-ben kilencedik helyen álló MTK Budapest hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a 2022–2023-as idény végeztével távozik a csapat válogatott irányítója, Pál Tamara, aki a román SCM Gloria Buzaunál (Bodzavásár) folytatja karrierjét.

Pál Tamara négy éve erősíti az MTK-t, s a 2020–2021-es kiírásban az NB I gólkirálynője lett 179 góllal, ám az idény végén távozik a fővárosi kék-fehérektől és a román bajnokságban jelenleg negyedik helyezett SCM Gloria Buzau játékosa lesz.

„Most jött el az a szakasz az életemben, hogy váltanom kell, hogy még előrébb tudjak lépni és fejlődhessek. Ez a lehetőség kínálkozott leginkább alkalmasnak arra, hogy kiderüljön, hogy mi rejlik még bennem, hová tudok eljutni. A döntésemet nagyban befolyásolta, hogy nemzetközi porondon is szerepel a román együttes” – mondta Pál Tamara, kitérve arra is, hogy bár új közegbe került, Románia nem ismeretlen számára, hiszen szülei és nagyszülei is ott születtek.

„Kiskoromtól egészen tíz-tizenegy éves koromig minden nyarat itt töltöttem. Ismerem az országot, természetesen most más szemszögből fogom megismerni, hiszen itt fogok élni. Természetes izgalom van bennem, nagyon várom már az új kihívást” – tette hozzá a magyar válogatottba is meghívott irányító.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01

Rangadó helyett edzőmeccs: tizenöt góllal verte meg az ETO az FTC-t a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 16:39

Tízéves győri átok megtörésére készül a Ferencváros

Kézilabda
2025.10.11. 08:50
Ezek is érdekelhetik