Farkas Johanna a nyáron elhagyja a DKKA-t (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap) |
A 20 éves irányító a korábbi kölcsönszerződést követően tavaly nyáron került végleg Győrből Dunaújvárosba, a következő idényt azonban már a fővárosban kezdi meg.
Horváth Tibor, a DKKA ügyvezetője kiemelte, szerették volna Farkast maradásra bírni, azonban minden igyekezetük ellenére a fiatal játékos a távozás mellett döntött.
Az irányító eligazolása már csak azért is érzékeny veszteség az újvárosiaknak, mert Farkas messze a csapat legjobb góllövője az NB I-ben, 13 találkozón már 73-szor talált az ellenfelek kapujába.
Az MTK-nak azután kellett irányító után néznie, hogy kiderült, Pál Tamara légiósnak áll, és Romániában folytatja a nyártól.