Férfi kézi-vb: most még rajtunk múlik, milyen lesz a folytatás – középdöntős rajt a svédekkel

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2023.01.18. 08:25
null
A portugál mérkőzésen történtek ellenére Chema Rodríguez büszke játékosaira, akik becsülettel küzdöttek, kitettek magukért, ám bármihez nyúltak, balul sült el (Fotók: MKSZ/Kovács Anikó)
A magyar férfi kézilabda-válogatott két nap leforgása alatt az elmúlt évek egyik legjobb és egyik leggyengébb mérkőzését játszotta le a világbajnokságon; jön az Európa-bajnok házigazda Svédország (kezdés: 20.30, élőben az NSO-n), de Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint jutottak már túl nehezebb pillanatokon is.

 

Hullámvölgyek minden meccsen előfordulnak, de ritka az, amelyen semmi sem jön be – a magyar válogatottal pedig éppen ez történt a Portugália elleni utolsó csoportmeccsen Kristianstadban, amelyen simán ki is kapott 27–20-ra. Igaz, nem is szokványosan kezdődött a találkozó.

„Sipos Adrián első percben kapott piros lapja meghatározta az egész meccset, hiszen minden csapatot rosszul érint, ha már az elején végleg kiállítják az egyik legjobb védőjét. Velünk is így történt, s kicsit máris veszítettünk a koncentrációból   – mondta a Nemzeti Sportnak Chema Rodríguez, a nemzeti együttes szövetségi kapitánya, aki rögtön hozzátette, mégsem mondaná, hogy ezt követően kifejezetten rosszul játszottak volna. – Kellett idő, míg magunkhoz tértünk, az első húsz percben elhúztak hat egyre, és volt, amikor tényleg úgy éreztem, egy futballkapuba sem tudnánk betalálni, annyira nem jött össze semmi, annyi labdát ellődöztünk mindenfelé. Ez olyan este volt, amire nincs magyarázat, bármit próbáltunk, egyszerűen minden balul sült el.”

Ligetvári Patrik, a válogatott balátlövője:

„Mi sem tudjuk, mi volt az oka, hogy ennyire hullámzott a teljesítményünk az utóbbi két meccsen, pedig igyekeztünk. Húsz lőtt góllal az NB I-ben sem lehet meccset nyerni. A következő, svédek elleni találkozó még jobban motiválja a csapatot, ki szeretnénk javítani a hibáinkat, de a sebeket nyalogatva nem lehet belemenni egy ilyen összecsapásba.”

A kapitány szerint megvoltak a helyzeteink, jól támadtunk, de az élete legjobb meccsét játszó portugál kapus, Miguel Ferreira harmincból tizenhárom lövést megfogott, a többit meg kihagytuk magunktól, így még ötvenszázalékos sem volt a lövéshatékonyságunk. És lélektanilag is a legrosszabbkor jöttek a hibák, mert ahogy felcsillant a remény, hogy a csapat néhány gólra felzárkózzon, máris jött egy ki nem kényszerített hiba, egy rossz támadószabálytalanság vagy egy pontatlan passz, ráadásul senki sem akadt, aki kihúzza a gödörből a csapatot, mert egyszerűen senkinek sem ment a játék.

„Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok, hiszen senki sem szeret így kikapni, nyilván sokkal jobb lett volna, ha végig lett volna esélyünk a győzelemre   – tette hozzá Chema. – De bizton állítom, hogy a játékosok nem nyugodtak meg az Izland elleni győzelem után, készen álltak. A vereség ellenére büszke vagyok rájuk, mert küzdöttek becsülettel, tüzelték egymást, ahogy csak lehet, akkor is, amikor már sokadszorra sem jött össze semmi. Ez nagyon nehéz hatvan percen át. Úgy érzem, minden rossz, ami megtörténhet, most egyetlen meccs alatt megtörtént velünk.”


A kapitány szerint érdemes figyelembe venni azt is, hogy a portugálok így is csak huszonhét gólt szereztek ellenünk, ami nem túl sok, pláne nem kezelhetetlen. Ha egy csapat átrohan a másikon, ennél sokkal többet szerez, és ez nem is az a gólmennyiség, amivel ne lehetne meccset nyerni, a vb előtt a szakember is célként jelölte meg az ellenfelek 26–27 gólon tartását, más kérdés, hogy húsz szerzett góllal ma már sehol sem lehet meccset nyerni.

A saját szerepéről beszélve Chema Rodríguez elmondta, nem arról volt szó, hogy edzőként nem tudott a meccsbe nyúlni, sokkal inkább arról, hogy a taktika miatt nem is kellett. A másodedzővel, a mellette álló Miguel Ángel Velascóval is azt tárgyalták menet közben, hogy a játékunk megvan, ezért nem szükséges taktikailag változtatni.

„Akkor kell belenyúlni a meccsbe, ha valami nem működik, de mi játszottuk a saját játékunkat, inkább az jelentette a problémát, hogy nem lőttük be a helyzeteinket   – fogalmazott Chema. – Sajnos a játékosaim kezét lövéskor nem tudom a kispadról irányítani, az ellenfél kapusát pedig nem tudom kivenni a játékból. Szerintem jól felkészültünk, azt játszottuk, amit szerettünk volna, de a hibáinkkal lehetetlenné tettük a győzelmet.”

Azon az instabilitáson azonban érdemes elgondolkodni, hogy ha a válogatott az egyik nap képes az elmúlt évek egyik legszebb feltámadását produkálni, és nyerni, hogyan tudja két nappal később az egyik leggyengébb mérkőzését játszani?! A nagycsapatok legfőbb tulajdonsága ugyanis éppen az, hogy kiegyensúlyozott teljesítményre képesek, amit el kell érnie a magyar együttesnek is.

Mindent  megpróbáltak a játékosok – Bodó Richárd ötször vette be a portugálok  kapuját – sajnos mellette ő is sokat hibázott (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Mindent megpróbáltak a játékosok – Bodó Richárd ötször vette be a portugálok kapuját – sajnos mellette ő is sokat hibázott (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Két ilyen meccs után nehéz megjósolni, hogy szerdán 20.30-kor az Európa-bajnoki címvédő Svédország ellen melyik arcát mutatja a csapat, egy biztos: nemcsak azért számíthat nehezebb mérkőzésre, mint Izland és Portugália ellen, mert a svéd válogatott a világ szűk elitjébe tartozik, hanem mert hazai pályán játszik, hatalmas és fanatikus szurkolótábor előtt.

„Természetesen ha Portugália ellen nyertünk volna, jobb érzéssel kezdenénk a középdöntőt, de továbbra is azt mondom, akkor sem változott semmi, amikor megvertük Izlandot, és most sem, hogy kikaptunk Portugáliától. Egy család vagyunk, jutottunk már túl nehezebb pillanatokon is  – tette hozzá a magyar szövetségi kapitány. – Biztos vagyok benne, úgy fogunk felkelni szerdán, hogy a legjobbat akarjuk kihozni magunkból Svédország ellen. Ők nyerték a legutóbbi Európa-bajnokságot, remek szurkolóik vannak és nagyon jó a csapatuk, így nagyon kemény meccs lesz, de ugyanezt mondtuk az előző kettő előtt is, mégis itt vagyunk és van két pontunk. Most is megvan az esélyünk a továbbjutásra, ami csak rajtunk múlik.”

Jól mondta a vb előtt Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai alelnöke, hogy ha ez a csapat jól játszik, bárkit legyőzhet, de ha gyengén, akkor szinte bárkitől kikaphat. Most még sok a kérdőjel, a dolgunkat megnehezíti, hogy csak csoportharmadikként jutottunk a középdöntőbe, de a Svédország elleni mérkőzés után sokkal tisztában látunk, és fontos lenne, hogy a saját kezünkben maradjon a sorsunk, és ne kezdődjön el a szokásos és kissé már unalmas matek, hogy kinek kit kellene legyőznie ahhoz, hogy valódi eséllyel lépjünk pályára az utolsó meccsnapon is.

A KÖZÉPDÖNTŐ II. CSOPORTJÁNAK (GÖTEBORG) PROGRAMJA
1. 18.15.30
Portugália–Brazília
1. 18.18.00
Zöld-foki-szigetek–Izland
1. 18.20.30
Svédország–MAGYARORSZÁG
1. 20.15.30
Zöld-foki-szigetek–Portugália
1. 20.18.00
Brazília–MAGYARORSZÁG
1. 20.20.30
Izland–Svédország
1. 22.15.30
Zöld-foki-szigetek–MAGYARORSZÁG
1. 22.18.00
Brazília–Izland
1. 22.20.30

Svédország–Portugália

A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország2260–45+154
2. Portugália21153–50+32
3. Izland21158–56+22
4. MAGYARORSZÁG21150–55–52
5. Brazília21148–54–62
6. Zöld-foki-szigetek2255–64–90

 

A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT 18 FŐS KERETE A VILÁGBAJNOKSÁGRA
Kapusok: Mikler Roland (Szeged), Palasics Kristóf (NEKA), Székely Márton (Tatabánya)
Jobbszélsők: Bujdosó Bendegúz (FTC), Rodríguez Pedro (Tatabánya)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Tatabánya), Ilic Zoran (Veszprém), Leimeter Csaba (PPD Zagreb – Horvátország)
Irányítók: Hanusz Egon (Stuttgart – Németország), Lékai Máté (FTC)
Beállók: Bánhidi Bence, Rosta Miklós (mindkettő Szeged), Sipos Adrián (Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Dabas)
Balátlövők: Bodó Richárd, Szita Zoltán (mindkettő Szeged), Ligetvári Patrik (Veszprém)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Kovacsics Péter (FTC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik