Férfi kézi-vb: hihetetlen ok miatt cserél szállodát az egyik résztvevő

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.11. 13:03
null
Több játékos alatt is összedőlt az ágy, szállodát cserél a zöld-foki szigeteki férfi kézilabda-válogatott (Fotó: Getty Images)
Nem volt épp zökkenőmentes a nyitó mérkőzés előtti éjszaka a lengyel, svéd közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságra készülő Zöld-foki szigeteki válogatott néhány tagja számára, történt ugyanis, hogy a csapat szállodájában hat játékos alatt is összetört az ágy, ezért az érintettek még éjjel hotelt váltottak – írta meg a svéd Aftonbladet.

„Ez kínos” – mondta a lapnak a Zöld-foki szigeteki válogatottat támogató Nilton Delgado, aki 15 évesen költözött Göteborgba, ahol most honfitársait szponzorálja.

„Nem igazán értem, mit gondolt a szálloda, a játékosok egy része két méter magas és legalább száz kiló, szóval egy másik szállodába vittem őket előző éjjel, s éjfélkor már ágyban voltak” – tette hozzá Delgado, akinek nem mellesleg ágyboltja van Göteborgban, s két társával együtt ő fizeti a szállását, utaztatását és élelmezését a második világbajnokságára készülő Zöld-foki szigeteki kézilabda-válogatottnak, akiket a jelentős, közel ezerfős helyi kolónia is támogathat a tornán.

Zöld-foki szigetek a világbajnokság a C-csoportban január 12-én Uruguay ellen lép pályára, majd a társházigazda Svédország ellen folytatja és Brazília ellen zárja a csoportkört.

FÉRFI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG (2023. január 11–29., Lengyelország, Svédország)
A-csoport (Krakkó):
Spanyolország, Montenegró, Chile, Irán
B-csoport (Katowice):
Franciaország, Lengyelország, Szaúd-Arábia, Szlovénia
C-csoport (Göteborg):
Svédország, Brazília, Zöld-foki-szigetek, Uruguay
D-csoport (Kristianstad): Izland, Portugália, MAGYARORSZÁG, Dél-Korea
E-csoport (Katowice):
Németország, Katar, Szerbia, Algéria
F-csoport (Krakkó):
Norvégia, Észak-Macedónia, Argentína, Hollandia
G-csoport (Jönköping):
Egyiptom, Horvátország, Marokkó, Egyesült Államok
H-csoport (Malmö):
Dánia, Belgium, Bahrein, Tunézia
A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe, a magyar válogatott továbbjutása esetén a C-csoport három legjobbjával kerül egy ágra a középdöntőben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik