Férfi kézi-vb: Ezek a srácok csodálatosak – Chema Rodríguez

Vincze Szabolcs (Kristianstad)Vincze Szabolcs (Kristianstad)
Vágólapra másolva!
2023.01.14. 23:08
null
Chema Rodríguez (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
A magyar férfi-kézilabda-válogatott Izland elleni szenzációs, 30–28-as győzelmét követően így értékelt lapunknak Chema Rodríguez szövetségi kapitány.

 

Ahogyan már korábban is mondtam, ezek a srácok csodálatosak. Mindig azt mondjuk, hogy olyanok vagyunk, mint egy család, együtt vagyunk és együtt harcolunk. Hatgólos hátrányban voltunk és az izlandi szurkolók miatt olyan volt, mintha náluk otthon játszottunk volna. A srácok elhitték hogy kemény munkával nyerhetünk és az utolsó pillanatig dolgoztak, harcoltak és lépésről lépésre megnyerték ezt a meccset. Örülök a csapatomnak, mert képes volt eldönteni egy ilyen mérkőzést” – dicsérte tanítványait Chema Rodríguez.

A probléma az volt, hogy az első félidőben ugyan jól játszottunk, viszont – mint az előző meccsen – sok jó helyzetünk volt, de a kapusuk többször is védeni tudott, a kipattanók pedig nekik kedveztek. Egy pillanatban 17–12-re vezettek, de a szünetben elmondtam, hogy jól dolgoztunk. Ezután a második félidőben azt mondtuk, hogy folytatjuk azt, amit elterveztünk, mivel szeretjük a jól elvégzett munkát. És ez történt, a fiúk hittek magukban, a megbeszéltek szerint támadtak és védekeztek, Roli pedig az utolsó 10 percben csodálatos volt. Ez ilyen, egyre közelebb és közelebb kerültünk és végül odaértünk” – idézte fel a mérkőzésen történteket a spanyol mester.

Ez az első kapitányi megbízatásom, így nem igazán van mihez hasonlítanom ezt. De így, hatgólos hátrányból nyerni, ilyen szurkolók előtt – szerintem ez egy csodálatos eredmény. Jelenleg ez a kedvenc mérkőzésem” – válaszolta Chema Rodríguez arra a kérdésre, hogy ez volt-e a kedvenc mérkőzése edzői pályafutása során.

A MÉRKŐZÉSRŐL RÉSZLETEKET ITT OLVASHAT!

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
D-CSOPORT (Kristianstad)
IZLAND–MAGYARORSZÁG 28–30 (17–12)
Kristianstad, 4615 néző. V: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
IZLAND: GÚSTAVSSON 1 – Gudjónsson 3, MAGNÚSSON 7 (4), Jónsson, Gíslason, Pálmarsson 3, ELÍSSON 9. Csere: Hallgrímsson (kapus), T. Kristjánsson, G. Kristjánsson 1, VIDARSSON 4, Smárason. Szövetségi kapitány: Gudmundur Gudmundsson
MAGYARORSZÁG: MIKLER R. – P. Rodríguez 4, ANCSIN G. 6, Lékai 2 (1), BÁNHIDI 3, Szita 4, Bóka 3. Csere: Székely M. (kapus), Sipos A., BODÓ 3, Hanusz, Ilic Z. 1, Ligetvári, ROSTA M. 4 (2), Szöllősi Sz. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–1. 10. p.: 6–6. 14. p.: 8–8. 21. p.: 13–8. 24. p.: 13–10. 34. p.: 20–14. 39. p.: 23–19.. 47. p.: 25–24.. 53. p.: 28–25
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3


A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 2 2 65–55 +10 4
2. Izland 2 1 1 58–56 +2 2
3. Portugália 2 1 1 58–54 +4 2
4. Dél-Korea 2 2 51–67 –16
0

A MAGYAR VÁLOGATOTT UTOLSÓ CSOPORTMÉRKŐZÉSE
Január 16., hétfő
20.30: Portugália–Magyarország (Tv:M4 Sport) –élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
22 órája

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Heimir Hallgrímsson: A mostani magyar csapat jobb, mint a 2016-os

Foci vb 2026
2025.09.05. 12:21

Lékai Máté befejezi pályafutását a válogatottban – hivatalos

Kézilabda
2025.09.03. 12:05

Chema Rodríguez: A fiatalok közül már ősszel föltűnhetnek néhányan a válogatott összetartásokon

Kézilabda
2025.08.19. 13:04

„A pénz nem minden, a kézilabdázás jobban hiányzik” – Máthé Dominik Elverumban új esélyt kapott az élettől

Kézilabda
2025.08.07. 21:20

Kézilabda nélkül telik Fazekas Gergő nyara, egy új sportágba szeretett bele

Kézilabda
2025.07.04. 11:19
Ezek is érdekelhetik