Férfi kézi-vb: a portugálok kapitánya tényleg nem a kispadról irányít ellenünk

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.16. 20:14
null
Paulo Pereira a csarnokba sem léphet be a mieink elleni meccsen (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, egy korábbi eltiltását az idei, lengyel, svéd közös rendezésű világbajnokságon töltötte le a portugál férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Paulo Pereira, aki nem volt ott csapata kispadján az Izland és a Dél-Korea elleni mérkőzéseken, ám az európai csapat elleni mérkőzésen vélhetően egy fülhallgatón keresztül kommunikált segítőjével, Paulo Fidalgóval, ezért újabb egymeccses eltiltást kapott.

 

Paulo Pereira esete nagy vihart kavart, hiszen egy fülkéből nézte a portugálok Izland elleni mérkőzését, s vélhetően folyamatosan instruálta kollégáját, Paulo Fidalgót, de az eset természetesen sokaknak feltűnt, a Veszprém izlandi szélsője, Bjarki Már Elísson például nehezen tudta megállni, hogy ne nevessen, amikor Fidalgo magyarázatát hallotta.

Az esetet a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) is kivizsgálta, s úgy döntött, Pereirát újabb egy mérkőzésre szóló eltiltással sújtja, ugyanakkor a szövetségi kapitány ezúttal a kristianstadi csarnokba sem léphet be a magyar válogatott elleni – számukra sorsdöntő – mérkőzésre.

KÉZILABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
D-CSOPORT (Kristianstad)
20.30:
Magyarország–Portugália (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A meccs emberének választott Pergel Andrej hálás, hogy megkapta a lehetőséget a válogatottban

Kézilabda
4 órája

Hat junior-vb-ezüstérmessel a kezdőben, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
5 órája

Ligetvári Patrik: Nem vehetjük félvállról a finnek elleni meccset

Kézilabda
2025.05.09. 08:40

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Kézilabda
2025.05.08. 20:38

Simán győzött Szlovákia ellen, és csoportelsőként kijutott az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2025.05.07. 19:26

Pergel Andrej: Nem gondoltam, hogy idén bekerülök a magyar válogatottba

Kézilabda
2025.05.07. 09:25

Már egy pont is elég ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re

Kézilabda
2025.05.06. 21:05

Kézilabda: Bodó Richárd nem kapott meghívót Chema Rodrígueztől

Kézilabda
2025.04.29. 12:17
Ezek is érdekelhetik