Férfi kézi: egyelőre megoldás híján a Kielcénél – közleményt adtak ki

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.31. 21:50
null
Dujsebajev marad Lengyelországban? (Fotó: AFP)
Mint arról korábban több ízben is beszámoltunk, nagy bajban van férfi kézilabda Bajnokok Ligája regnáló ezüstérmese, a lengyel Kielce, hiszen 2022 végén elvesztette főszponzorát, a Van Pur sörfőzdét. Azóta bizonytalan a legnagyobb sztárok jövője a klubnál – Talant Dujsebajev vezetőedzőért és fiaiért például a Pick Szeged jelentkezett be –, a klub pedig január végéig kért haladékot játékosaitól, most pedig hivatalos közleményt adott ki.  

 

A főszponzor elvesztése azért különösen fájó a lengyel klub számára, mert ebből az egyezségből származott a Kielce költségvetésének 30 százaléka. Új főszponzor továbbra sincs, így a legnagyobb sztárok helyzete továbbra is bizonytalan.

A Kielce keddi közleményében úgy értesítette játékosait, szurkolóit, hogy a 2022–2023-as idényben még biztosan minden az eredeti tervek szerint halad, a következő idényre vonatkozó költségvetés bejelentését pedig márciusra tolja. Emellett hozzátették azt is, hogy ebben az évadban biztosan befejezik a bajnokságot és a BL-t – ezek szerint még ez is veszélyben forgott...

Kérdés persze, hogy a legnagyobb sztárok várnak-e majd márciusig, vagy ez idő alatt aláírnak-e máshova. Talant Dujsebajev korábbi magyar válogatott szövetségi kapitányt, jelenlegi Kielce-vezetőedzőt és fiait például a Pick Szeged szerződtetné.

Legfrissebb hírek

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

Alex és Daniel Dujshebaev is távozik a Kielcétől – hivatalos

Kézilabda
2025.06.22. 21:06

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.15. 17:04

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Fazekas Gergő: Ez már több is volt, mint „szent háború”      

Kézilabda
2025.06.06. 10:45
Ezek is érdekelhetik