Női kézi: Hazudnék, ha azt mondanám, jólesett – Schatzl Nadine

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2022.12.04. 07:27
Schatzl Nadine lezárta, és a háta mögött hagyta, hogy csapatkapitányként nem került be a női kézilabda-válogatott Eb-keretébe. A családja, a barátai segítettek neki abban, hogy az előtte álló feladatokra koncentráljon, ennek megfelelően a Győri Audi ETO Rapid Bucuresti elleni BL-mérkőzésén öt góllal vette ki a részét a 32–30-as sikerből. 

„Hazudnék, ha azt mondanám, jólesett. De előre néztem, amiben a családom, a barátaim sokat segítettek. Nagyon nem szeretnék már ezzel foglalkozni, arra koncentrálok, ami most van, a többi dolgot a hátam mögött hagytam” –válaszolta Schatzl Nadine arra a kérdésre, hogy lelkileg mennyire viselte meg, hogy a válogatott csapatkapitányaként nem került be az Európa-bajnoki keretbe.

A balszélsővel a Győr Rapid Bucuresti elleni BL-meccse után beszélgetett az NSO Tv, videónkban részletesen is kitér a kétgólos sikerre. Arról is szót ejt, hogy a találkozóra játékosként is benevezett másodedző, Raphaëlle Tervel tudott volna-e segíteni a csapatnak, ha a szükség úgy hozza, illetve Ambros Martín idény végi távozására is reagált. Továbbá az is szóba került, hogy a jövő hét végén milyen pokol várhat rájuk a Rapid Bucuresti otthonában.

NŐIKÉZILABDABAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 7. FORDULÓ
B-CSOPORT

GYŐRI AUDI ETO KC–RAPID BUCURESTI (román) 32–30
(18–15)
Győr, 4579néző.V:Mandak, Rudinsky (szlovákok)
ETO:SILJE SOLBERG – Győri-Lukács4,GROS8 (1),S. OFTEDAL6,Broch2,Anne M. Hansen1,SCHATZL NADINE5. Csere:Nze Minko3,Blohm3,Faluvégi.Edző:Ambros Martín
RAPID:Sandru – Lopez Herrero2,Espinoza Perez1,Buceschi3 (1),Ostase1,KANOR7,J. Gutierrez2. Csere:KAPITANOVIC (kapus), KORSÓS4,GROZAV6,Hernandez Serrador1,Polman3,Janjusevics, Badea.Edző:Carlos Viver Arza
Az eredmény alakulása. 6. perc:4–4.15. p.:10–10.20. p.:11–11.26. p.:15–13.36. p.:19–18.39. p.:22–19.44. p.:27–20.49. p.:27–24.56. p.:29–28
Kiállítások:8, ill. 8 perc
Hétméteresek:2/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:– Ellenfelünk igazolta eddigi kiváló Bajnokok Ligája-teljesítményét. Magas színvonalú mérkőzést játszottunk, amelyen egyik fél sem adta fel az utolsó pillanatig. Csapatunknak időre volt szüksége a bemelegedéshez, onnantól kontrolláltuk a mérkőzést, bár a végére kicsit elfáradtunk.
Carlos Viver Arza:– Sok apróság döntött a mérkőzésen. Sajnos a második félidőben hét gólos előnyt engedtünk a hazaiaknak, és onnan már nehéz volt visszajönni. Az utolsó periódusban mutattuk meg igazán a karakterünket.

A SZOMBATI JÁTÉKNAP TÖBBI MÉRKŐZÉSÉN
B-CSOPORT
Lokomotiva Zagreb (horvát)–Esbjerg (dán) 18–30
(8–14)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Storhamar (norvég) 24–23(12–11)
Metz (francia)–Kastamonu (török) 35–24(18–14)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI AUDI ETO KC761230–168+6212
2. Metz Handball (francia)7511228–178+5011
3. Team Esbjerg (dán)752232–186+4610
4. Rapid Bucuresti (román)7421217–204+1310
5. Buducsnoszt (montenegrói)7313189–200–117
6. Storhamar Handball (norvég)725184–194–104
7. Kastamonu Belediyesi (török)716184–249–652
8. Lokomotiva Zagreb (horvát)77134–219–850
Legfrissebb hírek

Fodor Csenge: Mentálisan sokat erősödtem ebben az idényben

Kézilabda
18 órája

Per Johansson: Európa két legjobb csapata találkozik az elődöntőben

Kézilabda
19 órája

Hatadou Sako: Ha bajnok akarsz lenni, mindenkit le kell győzni!

Kézilabda
2025.05.28. 13:05

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Linn Blohm: Most még a Budaörsre koncentrálunk, csak azután a Bajnokok Ligájára

Kézilabda
2025.05.24. 10:29

Golovin Vlagyimir: A cél a csoport első helye

Kézilabda
2025.05.22. 20:38

Három kontinensről kapott ellenfelet a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságra

Kézilabda
2025.05.22. 18:38
Ezek is érdekelhetik