Női kézi BL: a 43 éves másodedző is bekerült a Győri ETO meccskeretébe

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.03. 12:04
null
Raphaëlle Tervel, a Győr másodedzője, egykori kézilabdázója megkapta játékengedélyét és ott lesz a Rapid Bucuresti elleni BL-meccskeretben (Fotó: Nemzeti Sport)
Kihirdette Korsós Dorináék, a román Rapid Bucuresti elleni meccskeretét a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a B-csoport 7. fordulójában, szombaton, 18 órakor kezdődő mérkőzésre. Ambros Martínék ezúttal játékosként nevezték a találkozóra a kisalföldiek 43 éves másodedzőjét, Raphaëlle Tervelt, míg a januárban szerződtetett Line Haugsted sérülése után bemutatkozhat.

Az északmacedón, montenegrói, szlovén közös rendezésű Európa-bajnokság után több hiányzóval folytatta felkészülést a Győri Audi ETO, s az Alba Fehérvár ellen csupán 12 játékossal lépett pályára, de – mint arra a klub honlapján felhívta a figyelmet – emellett probléma volt, hogy hármas védő poszton csak két játékossal számolhatott a spanyol szakvezető.

„Tekintettel arra, hogy ha a két játékos bármelyike még kiesne olyan megoldást kellett találni, ami rövid távon megoldja a problémát, ha az egyáltalán felmerül. Az a döntés született, hogy a csapat jelenlegi másodedzőjének, az egykor a világ egyik legjobb védekezőspecialistájának tartott Raphaëlle Tervelnek klubunk megkérte a játékengedélyét. Az adminisztrációs procedúra a határidőig sikeresen lezárult, így Raphaëlle Tervel szükség esetén nevezhető lesz játékosként is a mérkőzésekre” – írja a gyorietokc.hu.

Tervel mellett a Rapid Bucuresti elleni találkozón bemutatkozhat a győri csapatban Line Haugsted is, akit még januárban szerződtettek a kisalföldiek a dán Viborgtól, de májusban súlyos vállsérülést szenvedett korábbi csapata bajnokiján, s csak most épült fel.

A román ellenfélnél pedig a holland világbajnok, a héten a dán Nyköbingtől szerződéséből kivásárolt irányító, Estavana Polman mutatkozhat be.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
7. FORDULÓ
B-CSOPORT
18.00:
Győri Audi ETO KC–Rapid Bucuresti (román) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: a Brest óriási csatában verte meg az Ikastot, és hibátlan maradt

Kézilabda
1 órája

Norvégiában is hibátlan maradt a Metz a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 20:00

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
Tegnap, 17:30

A címvédő ETO Debrecenbe utazik, Kaproncán javíthat az FTC

Kézilabda
Tegnap, 8:47

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda: átvette diplomáját a győriek holland klasszisa

Kézilabda
2025.10.16. 08:25
Ezek is érdekelhetik