Sportrádió: Tudom értékelni, hogy honnan hova jutottunk – Kökény

Vágólapra másolva!
2022.11.03. 18:50
null
„Tudom értékelni, hogy honnan hova jutottunk” (Fotó: Dömötör Csaba)
Kökény Beatrix, Európa-bajnok, vb- és olimpiai ezüstérmes kézilabdázó volt a Sportrádió vendége, saját karrierjéről és a hamarosan kezdődő Eb-ről is beszélt.

 

Kökény Beatrix karrierjéről és annak mélypontjáról is beszélt.

„Simán kiestünk az 1989-es B-világbajnokságon, nagyon szedett-vedett csapatunk volt, ez pont a rendszerváltás előtt volt. Én húszéves voltam akkor, és megkaptam a kezdő irányító szerepét, holott még sosem szerepeltem világversenyen előtte. Tehát ez mélypont volt az én karrieremben is és a magyar kézilabdában is. Viszont utólag annyira kerek, hogy 2000-ben pedig már én voltam a csapatkapitány és én emelhettem magasba az Európa-bajnoki tálat. Tudom értékelni, hogy honnan hova jutottunk.”

A 2000-es sydney-i olimpián a magyar női kézilabda-válogatott Dániától kapott ki a döntőben úgy, hogy a 46. percben még hat góllal a mieink vezettek. Két hónappal később azonban Eb-győzelmet ünnepelhetett a magyar csapat.

„Sydney nagyon keserű volt, főleg nekünk, idősebbeknek. Mi tudtuk, hogy nem lesz több lehetőségünk olimpiai döntőt vívni, hatan-heten voltunk abban a keretben, akik tudtuk, hogy négy évig még nem fogjuk tudni húzni a pályafutásunkat. Elmentünk aztán az Eb-re egy vegyes csapattal, hogy majd lesz valami. Úgy indult, hogy nem lesz nagy parádé, ikszeltünk a jugoszlávokkal, de aztán legyőztük az oroszokat, franciákat, majd a négy között az elődöntőt a románokkal játszottuk, őket eggyel megvertük, a döntőben aztán felülmúltuk Ukrajnát, sikerült egy Eb-győzelemmel befejezni a válogatott karrierem.”

A pénteken kezdődő Európa-bajnokság kapcsán elmondta, az első meccsen, Svájc ellen biztos győzelmet vár és nem írná le a magyar női kézilabdát. Kökény úgy véli, a 2028-as olimpián egy stabil magyar női válogatott lehet ott.

„Szerintem szerencsés, hogy Svájccal kezdünk, mert az első meccs mindig rengeteg meglepetést tartogat, az izgalom, a helyszín, hogy milyen lesz az egész. Bízom benne, hogy a lányok jól veszik ezt az akadályt, és magabiztosan tudunk a horvátok ellen készülni. A mai magyar válogatottról nem tudom megmondani, hogy hova tartozik, de a horvátokról sem. Ha sikerül legyőzni Svájcot és Horvátországot, a Norvégia elleni meccs örömjáték lenne. Az egyik legegységesebb csapat a norvég, észnél kell lenni ellenük. Nem gondolom most reálisnak a négy közé jutást, a nyolc közé jutás is extra lenne. A csapatunknak sok nehézsége volt a felkészülése során, kiestek a balátlövők, ezt kell most megoldani. Nem írnám le a csapatot, mint ahogy sokan leírják őket. Sok negatív hangot hallottam a szurkolóktól, én nem látom gyengének a magyar női kézilabdát, hosszabb távban gondolkodva, hat év múlva Los Angelesben lehet egy stabil csapatunk.”

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE
Kapusok:
Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim, német)
Jobbszélsők: Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO), Töpfner Alexandra (DVSC Schaeffler)
Jobbátlövők: Albek Anna (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Irányítók: Kuczora Csenge (Praktiker-Vác), Tóth Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler), Pásztor Noémi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Balátlövők: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Siófok KC), Hornyák Dóra (DVSC Schaeffler), Kácsor Gréta (DVSC Schaeffler)
Balszélsők: Korsós Dorina (CS Rapid Bucuresti, román), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Ljubljana):
Norvégia, MAGYARORSZÁG, Horvátország, Svájc
B-csoport (Celje): Dánia, Svédország, Szlovénia, Szerbia
C-csoport (Szkopje): Franciaország, Hollandia, Észak-Macedónia, Románia
D-csoport (Podgorica): Lengyelország, Montenegró, Németország, Spanyolország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik