Női kézilabda: Reistad hosszabbított az Esbjerggel

Vágólapra másolva!
2022.10.20. 10:22
Nagy bejelentést tett a dán női kézilabda-bajnokságban szereplő Esbjerg: hosszabbított a világ egyik legjobb játékosával, Henny Reistaddal.

A 23 éves irányító-átlövő a Vipersszel megnyert Bajnokok Ligája után, tavaly nyáron érkezett az Esbjerghez, és első dán idényében rögtön a bajnokság legjobb játékosának választották, valamint a budapesti négyes döntőbe is bejutott csapatával a legrangosabb európai kupasorozatban. Korábban a Győri ETO-val is hírbe hozták, most azonban az Esbjerg bejelentette, hogy további két évre, 2025. június 30-ig aláírt hozzájuk. az Esbjerg bejelentette, hogy további két évre, 2025. június 30-ig aláírt hozzájuk.

Alaposan mérlegeltem minden lehetőséget, hogy biztos legyek benne, a legjobb döntést hozom, ám végül nem is volt olyan nehéz választanom” – mondta az 53-szoros norvég válogatott Reistad a hosszabbítás kapcsán, majd hozzátette, továbbra is a final fourt kell megcélozniuk.

Bjarne Pedersen igazgatósági elnök elárulta, az utóbbi napokban már alig tudták magukban tartani a hírt, és Európa nagy klubjaival kellett megküzdeniük Reistad aláírásáért, így aztán rendkívül boldogok, hogy meg tudták tartani kulcsemberüket.

Az Esbjerget irányító Jesper Jensen Reistad fizikai paramétereit és robbanékonyságát emelte ki, emellett úgy látja, összjátékban tovább fejlődött a náluk töltött idény alatt. A szakember szerint a hosszabbítás azt mutatja, Reistad látja a potenciált a klubban, és együtt még magasabb polcra kerülhetnek Európában.

Legfrissebb hírek

Per Johansson: Európa két legjobb csapata találkozik az elődöntőben

Kézilabda
19 órája

Hatadou Sako: Ha bajnok akarsz lenni, mindenkit le kell győzni!

Kézilabda
2025.05.28. 13:05

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Örülhet a Metz három magyar kézilabdázója, ott lesznek a BL négyes döntőjében

Kézilabda
2025.04.27. 15:40

Női kézilabda BL: egygólos előnyt szerzett a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.04.20. 15:43

Három BL-t nyert a Barcelonával; Thiagus Petrus nyártól Veszprémben folytatja – hivatalos

Kézilabda
2025.04.07. 14:07

Tóth Nikolett a nyártól a Vasasban folytatja

Kézilabda
2025.04.02. 13:04

A Veszprém ragaszkodik Palasics Kristóf visszahívásához

Kézilabda
2025.03.23. 11:44
Ezek is érdekelhetik