Női kézi: rutinos balszélsővel erősített a Békéscsaba – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.10.20. 16:22
null
Megvan Hajtai Vanessza új klubja (Fotó: elorenkse.hu)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Előre NKSE a hivatalos honlapján tudatta, hogy a Mosonmagyaróvárról távozó Hajtai Vanessza a csabai klubnál folytatja pályafutását.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Motherson-Mosonmagyaróvári KC felbontotta Hajtai szerződését, méghozzá a játékos saját kérésére. A 27 éves szélső azzal indokolta döntését, hogy egy másik élvonalbeli klubhoz szeretne csatlakozni. Hajtaira a Békéscsaba csapott le, a szezon végéig szól a megállapodás.

A klub megkeresése nagyon csábító volt számomra, hiszen nagyon fiatal, lelkes csapat a Békéscsaba. A célok pedig önmagukért beszélnek: a bennmaradás, ami egyáltalán nem lehetetlen! Célom, hogy segíteni tudjak a csapatnak a legjobb tudásom szerint és szeretnék minél előbb beilleszkedni” – nyilatkozta Hajtai Vanessza az Előre NKSE weboldalának.

Hajtai korábban a Mosonmagyaróvárral és a Dunaújvárossal is bronzéremig jutott az NB I-ben, az egyelőre sereghajtó lila-fehéreknél a bennmaradás lehet a célja.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom legyőzte a Mosonmagyaróvárt a női kézi élvonalban

Kézilabda
14 órája

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11
Ezek is érdekelhetik