Női kézi El: a Siófokot összesorsolták a Nagydisznóddal

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 16:55
null
A Siófokra a Nagydisznód vár (Fotó: Facebook/Siófok KC)
Bécsben kedden kisorsolták a női kézilabda Európa-liga selejtezője harmadik körének párosítását.


A Siófok ellenfele a román Magura Cisnadie (Nagydisznód) lesz, míg a Vác a svájci Brühllel meccsel.

A Mosonmagyaróvár konkrét ellenfele még nem ismert, de biztos, hogy a Buzau vagy a Málaga lesz az. A román és a spanyol csapat párharcából a pályán a Málaga jutott tovább, de a Buzau megóvta a visszavágót. Ugyanis a spanyolok brazil játékosa, Isabelle dos Santos úgy szerzett gólt, hogy a neve nem szerepelt a mérkőzésre nevezettek között.

A 12 pár győztesei bejutnak a csoportkörbe, ahol négy együttes, a DVSC Schaeffler, a dán Ikast, a francia Paris 92 és norvég Molde már júliusban biztosította a helyét.

Az utolsó selejtezőkör meccseit december 3-án vagy 4-én, illetve december 10-én vagy 11-én játsszák. A Siófok idegenben, míg a Vác hazai pályán kezdi meg a párharcát. A Mosonmagyaróvár szintén otthon lép pályára először.

A 16 csapatos főtábla csoportköre januárban kezdődik.

 


 

 

 

Legfrissebb hírek

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
5 órája

Férfi kézilabda: a Ferencváros az El-ben, a Tatabánya és a Balatonfüred az Ek-ban indul

Kézilabda
19 órája

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
21 órája

A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

Kézilabda
22 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

Vácra adta kölcsön junior Európa-bajnok kapusát a Ferencváros

Kézilabda
2025.07.07. 12:07

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:29

Felkészülés: kétgólos vereséget szenvedett a cseh kupagyőztestől a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:02
Ezek is érdekelhetik