Női kézi: BL- és vb-győztes szélsőt igazolt az Odense

Vágólapra másolva!
2022.10.25. 16:33
null
Malin Aune a nyáron csatlakozik az Odenséhez (Fotó: Odense HK)
Dániába teszi át a székhelyét a világbajnok és kétszeres Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes norvég jobbszélső, Malin Aune – ezt a Háfra Noémit is foglalkoztató Odense jelentette be a klub honlapján.

A kétéves szerződést aláíró 27 éves játékos a nyáron érkezik a román CSM Bucuresti csapatától.

„Nagyon örülök annak, hogy az Odensében folytathatom a pályafutásomat. Az Odense ambiciózus egyesület, amely a nemzetközi porondon is tényezőnek számít. A klub profizmusa és céljai iránti elkötelezettsége példaértékű. Már nagyon várom, hogy mindenkit megismerjek a csapatban, és biztos vagyok benne, hogy szép időszakot fogok itt tölteni” – nyilatkozta a dán klub honlapjának a norvég szélső.

Az Odense sportigazgatója, Trine Nielsen hozzátette, hogy Aune személyében győztes mentalitású, nagy nemzetközi rutinnal rendelkező játékos csatlakozik az általa irányított egyesülethez.

A dán női kézilabda-bajnokság címvédője a napokban továbbá bejelentette a dán válogatott balszélső, Elma Halilcevic átigazolását, valamint a kapus Freja Hammer szerződéshosszabbítását is.

Legfrissebb hírek

Norvégiában is hibátlan maradt a Metz a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
16 órája

A Brest 71 gólos meccsen maradt hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.05. 17:54

Női kézi BL: döntetlent játszott a Podravka az Odensével

Kézilabda
2025.09.27. 21:27

Ráérzett a Fradi gyenge pontjára a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.09.16. 09:24

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.14. 17:53

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.14. 17:37

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Olimpiai és világbajnok dán balátlövő érkezhet a Veszprémbe – sajtóhír

Kézilabda
2025.09.07. 12:02
Ezek is érdekelhetik