Férfi kézilabda NB I: időn túli hetessel ikszelt a NEKA a Füreddel

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.09.30. 20:22
null
A NEKA pontot szerzett a Balatonfüred ellen (Fotó: NEKA)
A Tatabánya a félidei 11 gólos vezetése után négy góllal nyert a Komló ellen a férfi kézilabda NB I-ben, míg a NEKA időn túli hetessel egyenlített a Balatonfüred ellen.

 

 

A bajnokságot kiválóan – három győzelemmel és egy vereséggel – kezdő NEKA fordulatos meccset játszott a Balatonfüreddel. A bogláriak az utolsó öt perchez érve kettővel elmentek, innen azonban 23–22-re fordított György László együttese, a végén azonban Krakovszki Bence időn túli hetesével az egyik pontot otthon tartotta a NEKA. A hazaiaknál Kovács Tamás, a vendégeknél Vajda Huba egyformán hatszor volt eredményes.

A Komló mindössze hat gólra volt képes Tatabányán az első félidőben, így nem is volt meglepő, hogy 11 gólos hátrányba került. A folytatásban feltámadt a vendégegyüttes, és így a végén csak néggyel maradt alul. A mérkőzés legeredményesebbje az egyformán tatabányai Rodríguez Pedro és Győri Mátyás volt nyolc-nyolc góllal.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
5. FORDULÓ
MOL TATABÁNYA KC–SPORT36-KOMLÓ 26–22 (17–6)
Tatabánya, 2500
néző. Vezette: Rontó, Szanyi
TATABÁNYA: SZÉKELY – P. RODRÍGUEZ 8 (1), Ancsin 2, Peric 2 (1), VILOVSZKI 3, GYŐRI M. 8 (2), Pergel. Csere: Nagy B. (kapus), Obradovics, Bodor, Maras 1, Edwards, Ubornyák, Topic 2. Edző: Tombor Csaba
KOMLÓ: Granic – Vaskó P. 2, Szuharev 2, Grünfelder 1, Szöllősi O. 1, JERKOVIC 4, Takács B. Csere: PÁSZTOR I., Szilágyi (kapusok), Hoffmann 1, MELNYICSUK 6 (2), Sunajko F. 2, Zobec, Orbán B. 3, Urbán, Varga Sz. Edző: Kilvinger Bálint
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–3. 17. p.: 12–3. 21. p.: 15–5. 38. p.: 20–11. 48. p.: 21–17. 58. p.: 24–21
Kiállítások: 14, ill. 16 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Tombor Csaba:
– A szünet után a mennyekből a pokolba zuhantunk, pedig az öltözőben felhívtam a játékosaim figyelmét arra, hogy nincs még vége. Ennek ellenére hibát hibára halmoztunk. Ránk is jellemző egyfajta kettősség, most ezt megmutattuk. Persze a legfontosabb a két pont megszerzése.
Kilvinger Bálint: – Hogy mi történt az első játékrészben? Nem tudom. Ezek után pedig mentünk egy ilyen második félidőt! Az egyik tanulság az, hogy minden meccs hatvan percig tart, ezért ekkora előnyt nem lehet adni a riválisunknak. De elmondhatom, sajnos ez a kétarcúság jellemzi a csapatomat.

HSA NEKA–BALATONFÜREDI KSE 23–23 (11–11)
Balatonboglár, 200 néző. Vezette:
Bíró, Kiss O.
NEKA: PALASICS – Krakovszki Zs., Temesvári 2, Sztraka 2, Papp T. 2, FEKETE D. 4, Ács P. 1. Csere: Dely 1, Karai 3, KOVÁCS T. 6, Szilágyi Benjámin, Dobi, Krakovszki B. 2 (2). Edző: Sótonyi László
BALATONFÜRED: Andó – HORNYÁK P. 5 (1), Malinovic 3, Németh B., VAJDA 6, Szöllősi B. 3, Bóka 2. Csere: Tóth M. (kapus), Szretenovics 2, Szmetán M., Kemény 1, Szűcs Bence 1, Dénes J. Edző: György László
Az eredmény alakulása. 8. perc: 4–2. 15. p.: 4–6. 17. p.: 5–7. 23. p.: 8–7. 26. p.: 10–8. 35. p.: 14–12. 39. p.: 17–14. 47. p.: 17–18. 50. p.: 20–19. 56. p.: 22–20. 59. p.: 22–23
Kiállítások:
14, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László:
– Ez a mérkőzés megmutatta, hogy fizikailag és mentálisan is bírjuk a harcot. Voltak olyan helyzetek, melyekből nem jöttünk ki jól, mégis hátrányból felállva sikerült pontot szereznünk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert öt forduló után hét pontja van a „gyerekeimnek”.
György László: – Eléggé hullámzó volt a teljesítményünk. Az első félidőben nem jöttünk ki jól a kapussal szembeni párharcokból, gyakorlatilag öt-hat százszázalékos ziccert is kihagytunk. A második játékrészben ezt a számot lecsökkentettük, de mégis ebben látom a pontvesztés okát, ami miatt csalódottak vagyunk.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 4 4 153–104 +49 8
2. Tatabánya 5 4 1 155–144 +11 8
3. NEKA 5 3 1 1 137–126 +11 7
4. Veszprém 3 3 107– 77 +30 6
5. Komló 5 2 1 2 148–143 +5 5
6. Csurgó 4 2 1 1 110–105 +5 5
7. Gyöngyös 4 2 1 1 101–108 –7 5
8. FTC 3 2 1 104– 91 +13 4
9. Budakalász 4 2 2 109–122 –13 4
10. Balatonfüred 5 1 2 2 132–146 –14 4
11. Veszprémi KKFT 4 1 3 111–121 –10 2
12. Budai Farkasok 4 4 113–133 –20 0
13. Dabas 4 4 96–124 –28 0
14. Cegléd 4 4 92–124 –32 0

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi Ek: egy félidő alatt eldöntötte a párharcot a Balatonfüred

Kézilabda
2025.09.06. 20:26

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37

Nagy csatában verte meg az ETO a Csurgót a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.05. 19:31

Férfi kézilabda NB I: háromgólos komlói siker a NEKA ellen

Kézilabda
2025.09.04. 20:14

Minden labdáért nagyon kell küzdeni komlói mezben

Kézilabda
2025.09.03. 13:37

A nyolcadik hely az újonc Budai Farkasok célja a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 11:02

Szoros meccset nyert meg az FTC Balatonfüreden a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.08.31. 16:47
Ezek is érdekelhetik