Női kézilabda: a Vác új névadó szponzorral egyezett meg

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 21:51
null
Kirsner Erika, a Vác elnöke névadó szponzori szerződést kötött a barkácsáruházlánc ügyvezetőjével (Fotó: vacinkse.hu)
A következő, 2022–2023-as idényben Praktiker-Vác néven szerepel a női kézilabda NB I-ben a dunakanyari együttes, miután a klub névadó szponzori szerződést kötött a barkácsáruházlánccal.

A Vác honlapján kiemelte, hogy az NB I mellett a nemzetközi porondon is komoly célokat fogalmaztak meg, s ennek eléréséhez folyamatos és biztos támogatás szükséges, míg a barkácsáruház – bár korábban többször támogatott sportklubokat – ilyen kiemelt formában először működik együtt élvonalbeli kézilabdacsapattal.

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy az idei évtől a Praktiker Kft. lett a névadó szponzorunk, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy idénybeli eredményeinkkel megerősítsük névadónkban a döntését, valamint bizonyítsuk, hogy egy folyamatos névadó szponzoráció mindkét fél számára hosszú távon is sok előnnyel jár” – mondta Kirsner Erika, a váciak elnöke a klub honlapján.

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
14 órája

Elek Gábor: Nem kezdünk bele a szájkaratéba, hogy reszkess Győr, meg Fradi!

Kézilabda
2025.05.28. 09:06

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Hét játékos is távozik a Szombathely női kézilabdacsapatától

Kézilabda
2025.05.26. 18:40

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Egy lépésre a bajnoki címtől a Győr a női kézi NB I-ben, kiesett a Békéscsaba

Kézilabda
2025.05.17. 20:02

A döntő utolsó két forduló következik a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik