Női kézi NB I: Szekerczés Luca Budaörsön folytatja

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 17:33
null
Szekerczés Luca szombathelyi szerelésben egy tavaszi bajnokin (Fotó: Vas Népe/Cseh Gábor)
Szekerczés Luca Budaörsön folytatja a pályafutását – jelentette be pénteken a hivatalos honlapján a női kézilabda NB I-ben szereplő Moyra-Budaörs Handball.

 

A 28 éves, balkezes, jobbátlövőként bevethető játékos korábban többek között a Ferencvárosban, Siófokon, Dunaújvárosban, az MTK-ban és legutóbb a kieső Szombathelyben játszott. Németországban a Thüringer HC mellett a Metzingent erősítette.

„Örülök a lehetőségnek, mindig is szimpatikus volt számomra ez a közeg! – idézi a klubhonlap a négyszeres felnőttválogatott Szekerczés Lucát. – Nagyon tetszett, ahogy egymásért és a közös célokért harcoltak és küzdöttek a budaörsi lányok. Friss feljutóként a szembeszökő egységen és tudatos építkezésen túl komoly fegyvertény volt az is, hogy az élcsapatokon kívül bárkit meg tudtak szorongatni.”

A játékos felidézte: többeket ismer a csapatból, jó emlékeket őriz a közös játékpercekről, Pálos-Bognár Barbarával például fantasztikus volt együtt kézilabdáznia a válogatott összetartásain.

„A pályafutásom tizedik állomása Budaörs, a főváros és az otthonom közelségének is örülök. Szombathelyen feltöltődtem, támadásban és védekezésben egyaránt visszarázódtam a játékba, szeretném ezt a munkát eredményesen folytatni” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom legyőzte a Mosonmagyaróvárt a női kézi élvonalban

Kézilabda
13 órája

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51
Ezek is érdekelhetik