Férfi U20-as kézi Eb: kiütötték Feröert, középdöntősök a mieink

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.10. 14:22
null
Továbbjutott a magyar válogatott (Fotó: MKSZ)
A magyar válogatott simán legyőzte Feröert (40–21) a Portugáliában zajló U20-as férfi kézilabda Európa-bajnokság B-csoportjának 3. fordulójában, így ott lesz a középdöntőben.

 

Fej fej mellett haladtak a csapatok a mérkőzés elején (4–4, 8. perc). A mieink balszélsője, Krakovszki Bence hat perc után már a második kétperces büntetését kapta. Ezt követően sorozatban hétszer talált be a magyar válogatott (11–4, 17. perc). Sótonyi László együttese 19–8-ra nyerte meg az első félidőt.

A feröeriek legjobbja, a dánok ellen 9 gólt szerző Elias Ellefsen A Skipagotu a második meccshez hasonlóan ezúttal sem lépett pályára sérülés miatt.

A második félidő hasonló mederben zajlott, mint az első – a mieink könnyedén szereztek gólokat, míg a feröeriek ötlettelenül játszottak (25–13, 40. perc). A vége 40–21 a magyar válogatott javára.

A szlovén–dán találkozót utóbbi nyerte meg 34–27-re, így a magyar válogatott nulla pontot visz a középdöntős csoportba, mivel az egymás elleni meccsen a dánok legyőzték a mieinket. Akik a középdöntőben a spanyol és a portugál válogatottal mérkőznek meg.

U20-AS FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, PORTUGÁLIA
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország
Feröer 40–21 (19–8)
Magyarország: Palasics, Takács Á. (kapusok) – Temesvári 3, Ilic, Pergel 3, Sztraka 1, Krakovszki Zs. 4, Papp T. 5, Sisa, Karai 3, Ónodi 4, Krakovszki B. 4 (1), Imre 3, Lukács 4, Jánosi 6. Edző: Sótonyi László

A csoport másik mérkőzésen
Szlovénia–Dánia 27–34 (15–17)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Dánia3
2194
85
+94
2. Magyarország 3
21
96 71
+25 4
3.Szlovénia312
77
92
–152
4. Feröer 3
1
2
81 100
−19 2

A FÉRFI U20-AS VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Hermann Ákos (BFKA-Balatonfüred), Palasics Kristóf (NEKA), Takács Ákos (NEKA)
Jobbszélsők: Imre Bence (FTC), Krakovszki Zsolt (NEKA)
Jobbátlövők: Ilic Zoran (Telekom Veszprém), Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC), Temesvári Gábor (NEKA)
Irányítók: Lukács Péter (Telekom Veszprém), Sztraka Dániel (PLER)
Beállók: Karai Miklós (Kecskeméti TE), Papp Tamás (NEKA), Radvánszki Zsolt (Pick Szeged)
Balátlövők: Jánosi Tamás (BFKA-Balatonfüred), Ludmán Marcell (Pick Szeged), Pergel Andrej (Telekom Veszprém), Tárnoki Márkó (NEKA)
Balszélsők: Krakovszki Bence (NEKA), Sisa Erhárd (NEKA)
Szövetségi edző: Sótonyi László

CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport:
Spanyolország, Portugália, Norvégia, Lengyelország
B-csoport: Szlovénia, Dánia, MAGYARORSZÁG, Feröer
C-csoport: Horvátország, Svédország, Franciaország, Montenegró
D-csoport: Németország, Izland, Olaszország, Szerbia
A csoportok első két helyezettje jut a középdöntőbe.

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
19 órája

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51
Ezek is érdekelhetik