EHF: az elnök bejelentette, ismét jön az Év játékosa-díj!

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.12. 16:08
null
Michael Wiederer bejelentette, ismét jön az EHF Év játékosa-díj (Fotó: EHF)
Az Európai Kézilabda-szövetség elnöke, Michael Wiederer a szervezet honlapjának adott interjúban bejelentette, hogy a 2022–2023-as idénytől évente, gálaesemény keretein belül adja át az esztendő legjobb játékosának járó díjat.

 

 

„A 2022–2023-as idénytől még inkább a játékosokat helyezzük középpontba, így kiírjuk az Év játékosa-díjat. Ez az elismerés a kézilabdázók egész évadban nyújtott teljesítménye és az általuk elért eredmények előtt tiszteleg, s olyan gálán adjuk át, amelyen az idény legjobbjait ünnepeljük” – nyilatkozta Michael Wiederer.

Az ötlet egyébként nem teljesen új, az EHF 2017 és 2019 között háromszor nevezte meg az év legjobb férfi és női játékosát, ám az akkori rendszerben a közönség szavazata döntött arról, hogy a szakmai zsűri által havonta legjobbnak választott kézilabdázók közül melyik kézilabdázót illeti az elismerés.

A most megjelent cikkben nem térnek ki arra, hogy milyen választási folyamat és kritériumok mentén választják meg az év legjobb játékosát.

Legfrissebb hírek

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

Sostaric és Fabregas is az idény kézilabdacsapatában az EHF-nél

Kézilabda
2025.06.25. 12:04

EHF: magyar játékos is bekerülhet az idény férfi álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.18. 15:35

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

EHF: négy magyar női kézilabdázó is bekerülhet az idény álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.04. 14:33

Fabregas: Már nem félek hallatni a hangomat

Kézilabda
2025.05.13. 16:36

Sipos Adrián és Imre Bence akár az Európa-liga döntőjében is összecsaphat

Kézilabda
2025.04.30. 18:17

Négy válogatott már kijutott a selejtezőből a férfi kézilabda Európa-bajnokságra

Kézilabda
2025.03.17. 13:19
Ezek is érdekelhetik