Női kézi: szurkolóival közösen búcsúztatta az idényt a Győr – fotók

Vágólapra másolva!
2022.06.06. 21:06
null
Bajnoki cím, Magyar Kupa-ezüstérem, Bajnokok Ligája-ezüstérem – a győri hölgyek idénybeli mérlege (Fotók: Nagy Gábor/Kisalföld)
Mintegy ezer győri kézilabda-kedvelő várta a szokásos szurkolói évzárón kedvenc csapatát, az Audi Aréna előtt felállított színpadon.

 

Szabó Tamás kommunikációs igazgató sorra szólította a főszereplőket, a játékosokat, élükön a fiatalokkal, aztán az ismertebb játékosokkal, közöttük a távozó Crina Pinteával és Laura Glauserral, valamint az anyai örömök előtt álló Kari Brattsettel. Felsorakoztak a csapat és a klub stábjának tagjai is, továbbá az adminisztrációs munkatársak, valamint a klub örökös tiszteletbeli elnöke, Vanyus Attila, továbbá Endrődi Péter, a gazdasági társaság vezetője.

A közönség ütemes „szép volt, Győr!” jelszavai közepette a szövetség alelnöke, Pálinger Katalin adta át a bajnoki serleget Anne Mette Hansen csapatkapitánynak, aki megköszönte a szurkolók energiát adó, hosszú évek óta tartó kitartó biztatását. Ambros Martín vezetőedző a csapatnak mondott köszönetet az egész éves munkáért, a visszavonuló kapus, Amandine Leynaud büszkeségét fejezte ki a Győrött töltött évekért. A klub elnöke, Görbicz Anita arról beszélt, hogy nehéz időszakon jutott túl a csapat, s ha nem is sikerült a tervezett három aranyérem, de folytatják a küzdelmet a még eredményesebb évek érdekében.

A kötetlen fotózások előtt a város nevében dr. Dézsi Csaba András polgármester köszöntötte a bajnok, Magyar Kupa-döntős együttest, kifejezve reményét, hogy miután a tavalyi Bajnokok Ligája-bronzéremből erre az évre ezüst lett, további munkával jövőre az aranyérem is elérhető. A jó hangulatú évzáró végén egy szurkoló megjegyezte: „És hányan jöttek volna el, ha még közelebb került volna a csapat a céljai eléréséhez…”

Lukács Viktória és csapattársai dedikálnak
Lukács Viktória és csapattársai dedikálnak
Szurkolói körében búcsúzott az idénytől a Győri ETO
Szurkolói körében búcsúzott az idénytől a Győri ETO
Legfrissebb hírek

Hatadou Sako: Ha bajnok akarsz lenni, mindenkit le kell győzni!

Kézilabda
10 órája

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Linn Blohm: Most még a Budaörsre koncentrálunk, csak azután a Bajnokok Ligájára

Kézilabda
2025.05.24. 10:29

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46

Győri-Lukács Viktória: Ha tudnám a titkot, már megnyertük volna a BL-t

Kézilabda
2025.05.20. 10:16
Ezek is érdekelhetik