Női kézi NB I: három új igazolást jelentett be a Siófok

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.03. 13:23
null
Kajdon Blanka Siófokon folytatja pályafutását (Fotós: Dömötör Csaba)
A női kézilabda NB I 2021-22-es idényének góllövőlistáján 143 góllal az ötödik helyen záró Kajdon Blankát a kieső Vasas SC-től, a szerb jobbszélső, Ana Kojicsot Mosonmagyaróvárról igazolta le a Siófok KC, amely továbbá Debrecenből vette kölcsön a következő évadra a beálló, Török Lillyt, s tette teljessé jövő évi keretét.

 

A még mindig csak 19 esztendős, veszprémi nevelésű Kajdon Blanka a 2020-21-es szezonban debütált a Vasas SC-vel az élvonalban, azóta 48 mérkőzésen 225 gólt szerzett az NB I-ben.

„Régóta szemmel követem a pályafutását és a játékstílusa kimondottan beleillik az elképzeléseinkbe. Fiatal kora ellenére roppant érett, céltudatos, intelligens játékos. Ilyen karaktereket keresünk” – mondta a felnőttválogatottba is meghívott Kajdon Blankáról Uros Bregar, a Siófok KC vezetőedzője a klub honlapján.

„A Siófok KC egy fiatalos csapat, ahol tovább fejlődhetek. A klub ambiciózus és én is az vagyok. A kettő találkozásából pedig valamin nagyon jó dolog lehet. Már várom, hogy nemzetközi színtéren is megmutathassam magam és lássam, mire vagyok képes” – húzta alá Kajdon Blanka, aki jelenleg a magyar női juniorválogatottal a június közepén kezdődő szlovéniai világbajnokságra készül.

A szerb jobbszélső, Ana Kojics korábban már a szlovén Krim Ljubljanánál és hazája válogatottjánál is dolgozott együtt a Siófok jelenlegi vezetőedzőjével, Uros Bregarral, akinek személye fontos szempont volt, hogy az előző idényt a Motherson-Mosonmagyaróvári KC-nál töltő játékos Siófokra igazoljon, ahol a távozó Simone Böhme helyét veszi át és alkot párost Such Nellivel.

A Siófok harmadik friss szerzeménye a DVSC-től kölcsönbe érkező utánpótlás-válogatott beálló, Török Lilly, aki a legutóbbi idényt is kölcsönben töltötte, s Kojics csapattársa volt Mosonmagyaróváron.

A SIÓFOK KC KERETE A 2022-23-AS IDÉNYRE
KAPUSOK:
Marina Rajcsics, Herczeg Lili, Csapó Kincső
JOBBSZÉLSŐK: Ana Kojics, Such Nelli
JOBBÁTLÖVŐK: Andjela Janjusevics, Kiss Nikoletta
IRÁNYÍTÓK: Lakatos Rita, Juhász Fanni, Kajdon Blanka
BEÁLLÓK: Török Lilly, Sirián Szederke, Hawa N'Diaye
BALÁTLÖVŐK: Lapos Laura, Dounia Adbourahim, Dejana Milosavljevic, Debreczeni-Klivinyi Kinga
BALSZÉLSŐK: Puhalák Szidónia, Wald Kíra, Tamara Mavsar

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

Elek Gábor: Nem kezdünk bele a szájkaratéba, hogy reszkess Győr, meg Fradi!

Kézilabda
2025.05.28. 09:06

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Hét játékos is távozik a Szombathely női kézilabdacsapatától

Kézilabda
2025.05.26. 18:40

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Egy lépésre a bajnoki címtől a Győr a női kézi NB I-ben, kiesett a Békéscsaba

Kézilabda
2025.05.17. 20:02

A döntő utolsó két forduló következik a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik