Kézilabda: idén megrendezik a Határok nélkül kézilabda-fesztivált Székelyudvarhelyen

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.06.10. 10:29
null
Ilyés Ferenc is pályára lép az All Star-válogatottban (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Augusztus 17. és 21. között rendezik Székelyudvarhelyen a Határok nélkül elnevezésű kézilabda-fesztivált, amelyet az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani.

 

„A nyári fesztivál hívószavai a kézilabda mellett a nemzet, az összetartozás, a kultúra” – hangsúlyozta a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) honlapjának Novák András operatív igazgató.

Mint elmondta, a határon túli magyar kézilabdázás fejlesztését évek óta kiemelten kezelik, az MKSZ létrehozta az Együtt növünk fel! alapítványt is a projekt segítésére, a szervezet kuratóriumának elnöke a székelyudvarhelyi születésű, 229-szeres válogatott Ilyés Ferenc.

A fesztivál augusztus 17-én az ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd koncertek, illetve gazdag kézilabdás és kulturális program színesíti az eseményt.

A kézilabdás programban augusztus 18. és 19. lesz a csúcspont, a székelyudvarhelyi csarnokban U14-es lány- és fiúcsapatok lépnek pályára. A péntek délutáni döntők után este rendezik a gálamérkőzést, amelyen a román bajnokság élvonalába feljutó Székelyudvarhelyi VSK ellenfele egy nem mindennapi magyar All Star-válogatott lesz, amelyben Ilyés Ferenc mellett a sportági további klasszisai is pályára lépnek, például Nagy László, Vadkerti Attila, Iváncsik Tamás, Iváncsik Gergő, Carlos Pérez, Ivo Díaz, Laluska Balázs, Mocsai Tamás, Schuch Timuzsin, Zubai Szabolcs, Katzirz Dávid, Szathmári János és Fazekas Nándor.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
Tegnap, 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.07.13. 09:01
Ezek is érdekelhetik