Férfi kézi: megvan, ki veszi át a norvég válogatott irányítását

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 16:20
Jonas Wille lett a norvég férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya – számolt be róla a norvég szövetség a hivatalos honlapján.

A 46 esztendős szakember tavaly óta a svéd IFK Kristianstad vezetőedzője. Korábban a norvég korosztályos válogatottaknál is dolgozott, tavaly ősz óta pedig asszisztensedzőként segítette a felnőttcsapatot.

Wille 2026-ig szóló szerződést írt alá, amely július 1-jén lép hatályba, miután elköszönt a klubjától.

Elődje, Christian Berge februárban – nyolc sikeres év után – felmondott, hogy a sztárcsapatot építő Kolstad mestere legyen. A tréner 2014-ben vette át az északi együttes irányítását. Bergével a norvégok két világbajnoki ezüstérmet (2017, 2019) és egy Európa-bajnoki bronzérmet (2020) szereztek. Az idei, magyar–szlovák rendezésű kontinensviadalon az ötödik helyen végeztek. A norvég együttes tavaly – 1972 óta először – kijutott a nyári olimpiára, s Tokióban a hetedik helyen zárt.


Legfrissebb hírek

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.07.13. 09:01

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39
Ezek is érdekelhetik