Női kézi BL: este kiderül, ki ellen kezd a Győr a final fourban

Vágólapra másolva!
2022.05.10. 09:57
null
Arra is van esély, hogy a győri Crina Pinteát ugyanúgy megpróbálják megakadályozni a gólszerzésben a Vipers játékosai, mint a csoportkörben (Fotó: Török Attila)
Kedd kora este kiderül, hogy a Győri Audi ETO KC kivel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája június 4-én Budapesten megrendezendő elődöntőjében. Norvég, dán vagy francia ellenfelet kaphat Ambros Martín csapata.

 

Az már az előző hétvége előtt nyilvánvaló volt, hogy a június 4-én és 5-én az MVM Dome-ban sorra kerülő final four résztvevője lesz a Metz csapata, pedig még csak most rendezték a negyeddöntők visszavágóit. A franciák viszont játék nélkül jutottak a legjobb négy közé, mert a sors eredetileg a Rosztov-Dont sodorta volna elébük, csak éppen az orosz csapatot a háborús helyzet miatt kizárták a sorozatból.

A másik három párharc viszont lezajlott, nagy örömünkre az ETO végül simán lépett át a francia Bresten, de a dán Esbjerg és a címvédő Vipers Kristiansand is sikerrel vette az akadályt.

Kezdjük az utóbbi együttessel, a norvégok ugyanis remek formában vannak, ennek pedig a Krim Ljubljana látta kárát. A szlovén csapat otthonában héttel, idegenben kilenccel kapott ki Nora Mörkéktől, vagyis egy pillanatig sem volt esélye a Vipers ellen. A norvégok egyébként a csoportkörben kétszer találkoztak a győriekkel, Magyarországon 35–29-re kaptak ki, azonban saját csarnokukban megszakították az ETO hetvenmeccses veretlenségi sorozatát, és 30–29-re nyertek. A Kristiansand kerete tele van sztárral, és vélhetően most is a legkeményebb rivális lehet a final four mezőnyében.

A dán Esbjerg viszont óriási küzdelmet vívott a négybe jutásért a CSM Bucuresti-tel. Az első meccset 26–25-re sikerült megnyernie a román fővárosban, de a visszavágó sem alakult simábban, hol az egyik, hol a másik fél vezetett egy-két góllal, végül 27–27 maradt az eredményjelző táblán, és ez összesítésben egytalálatnyi előnyt jelentett az Esbjergnek. A világ egyik legjobb átlövője, Henny Reistad egymaga képes befolyásolni egy mérkőzés végkimenetelét, a dánok benne bízhatnak leginkább. A piros-fekete együttes a csoportkörben otthonában simán megverte az FTC-t, míg Budapesten döntetlent ért el.

A négyes döntő negyedik tagja a Metz együttese, amely a már említett okból március óta nem lépett pályára a legerősebb nemzetközi sorozatban, de ez lehet neki áldás és átok is, hiszen játékosai nem voltak akkora terhelésnek kitéve, viszont nagyon régen vívtak magas hőfokú, vérre menő csatát. A Rosztov-Don ellen nyilván nem esélyesként léptek volna pályára a negyeddöntőben, viszont végül nem kellett meglepetést szerezniük, játék nélkül lettek tagjai a final four mezőnyének. A franciák ebben az évadban már kétszer kikaptak az ETO-tól: Győrben 39–30-ra, otthonukban 33–29-re, papíron ők tűnnek a legkönnyebben verhető ellenfélnek, de azért éppen a tavalyi eseményekből kiindulva ezen a szinten már nincs biztosan nyerhető összecsapás.

Az ETO tehát ellenfélre vár, kedden, Budapesten, a Sport1 televízió stúdiójában derül ki, kivel kell megküzdenie az első napon a továbbjutásért.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
18.00:
a budapesti négyes döntő sorsolása (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19
Ezek is érdekelhetik